„Meddig ítéltek még hamisan és emelitek a gonoszok személyét? Ítéljetek a szegénynek és árvának, a nyomorultnak és elnyomottnak adjatok igazságot!” (Zsolt 82, 2-3)
Maga Isten szólal meg ilyen határozottan, vagy talán inkább szemrehányóan. Kiknek szól ez a kemény beszéd? Ha most kibúvót akarsz keresni, akkor azt mondod, hogy a közélet szereplőit célozza meg az Úr. Mindenesetre felelős beosztásban levőkhöz intézi szavait, hisz ők vannak döntéshelyzetben, amikor hatalmuknál fogva rendelkeznek mások fölött. Te nem vagy ilyen – mondod-, hisz egyszerű embernek tekinted magad, aki nem rendelkezel mások sorsa felől. Nincsenek beosztottaid, becsületes kétkezi munkával keresed a magad illetve családod kenyerét. Lehet, hogy így van. Nem vagy te nagy ember, aki fölötte állsz másoknak. Csakhogy az ige neked is szól, és kibúvó helyett inkább jobban teszed, ha engeded, hogy téged is megítéljen Isten szava. Ha valami kellemetlenül érint bennünket, akkor természetes emberi reakciónk az, hogy hárítani próbálunk. Amiről szó van, mindenki másra, csak reánk nem vonatkozik. Mondanom sem kell, hiszen hívőknek írok, ez a magatartás nem helyes. Hagyd, hogy megérintsen téged az üzenet, még ha kellemetlenül is érzed magad tőle.
A szemrehányás Isten részéről arra vonatkozik, hogy vannak, akik igazságtalanul járnak el a szegényekkel és nyomorúságban levőkkel szemben. Kiszolgáltatott emberekről van szó, akik ki vannak téve mások gonosz bánásmódjának. Persze mindez valójában elsősorban az elöljárókra vonatkozik, de úgy gondolom, hogy valamilyen szinten mégiscsak minden embert érint. Tehát lehet, hogy nem vagy semmilyen elöljáró, sem az egyházban sem a közéletben, de ettől függetlenül te is kapcsolatba léphetsz és minden bizonnyal lépsz is szegényekkel és kiszolgáltatottakkal. Hogyan viszonyulsz hozzájuk? Az erkölcs szabályai szerint jársz el? Igazságos vagy-e velük szemben? Nem csapsz be senkit soha, nem vagy személyválogató? A világ figyel minket, és nem mindegy, milyen példát mutatunk a környezetünknek, mert nekünk a világ világosságává kell váljunk. Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos