„Az Úr kegyelmességét hadd énekeljem örökké! Szám nemzedékről nemzedékre hirdeti hűséges voltodat.” (Zsoltárok 89,2)
Olvasandó: Zsoltárok 89.
Kegyelem, irgalom, könyörület mind olyan teológiai szakszavak és kifejezések, melyek ma már lassan kiüresednek. Teológiai hallgatóként egy szemléletes kép segítségével értettem meg, hogy mit jelent a kegyelem. A professzor felállt a katedrától gyorsan felemelte ökölbeszorított kezét úgy, mintha egy kést tartana abban, és az első padban ülő lányhoz sietett. Azután feléje irányitva a kezét leengedte, és úgy tűnt, hogy meg akarná szúrni, de utolsó pillanatban, mielőtt a diákhoz ért volna hirtelen megállította a kezét. Ezután ennyit mondott: ez a kegyelem.
Isten megtehetné, hogy elpusztítson, de mégsem teszi. Isten igazsága megköveteli, hogy a bűnt büntetés és ítélet kövesse, de kegyelme visszatartja. Nem bűneink szerint bánik velünk, mert valaki drága áron kifizette érettünk a váltságdíjat. A bűntelen szenvedett a bűnösökért, azért, hogy nekünk ne kelljen megtapasztalni haragjának pusztitó erejét. Isten ígéreteihez hű marad, ez a mi reménységünk. Erről csak örömmel lehet énekelni, akkor, ha ezt átéltük már. A zsoltáros éneke erről tesz bizonyságot.
Egy életen át erről énekelni azt jelenti én is könyörülök a rám bízottakon, türelmesen elviselem a másik embert, amíg Isten őt is formálja. A bűnt megvetem, gyűlölöm, elutasítom, de a bünös embert tudom szeretni. Nem szerethetem a felebarátot mint magamat, ha nem vagyok irgalmas vele szemben. Ez pedig csak onnan felülről és magától jöhet, sosem kikényszerítve:
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.
(Reményik Sándor: Kegyelem)
Kiss Szabolcs,
Apa