Velünk az Isten – 2021. május 27.

És mikor elolvasták, örvendezének az intésen.” (ApCsel 15,31)

Sokaknak tetszik, ha másokat  félrevezetnek és félre tájékoztatnak. Az álhírek és a hazugságok nem újkeletűek, létezett az apostolok korában és létezik ma. Ma inkább politikai szinten megy a játék, mert érdekük, hogy lejárassák azokat, akik elértek valamit. Rombolják az imázst, befeketítik
azokat, akik eredményesek. Az ilyenek ellen védekezni kell .
Antiókiában, Sziriában és Sziciliában a pogányokból lett keresztyéneknek és azoknak, akik ezután lesznek Krisztus követői azt a maszlagot adták be, hogy zsidóvá kell legyenek és csak azután lehetnek keresztyének. Az apostolok gyűlést tartottak ebben a témában és közösen arra az elhatározásra jutottak, hogy szó sem lehet ilyesmiről, hiszen Jézus mindenkiért elszenvedte  a kereszthalált. Egy levelet fogalmaztak meg, amelyet négy tanítvány kézbesített, nevezetesen Pál, Barnabás, Júdás (Barsabás) és Silás. Akiket érintett a téma, azoknak vigasztalásul szolgált a levél tartalma, a támadók felé pedig védelmet jelentett.
Ma is sokakat, sokunkat meg kell védeni. Ha nem is írnak érdekünkben levelet, szól érettünk maga Jézus, aki olyan sokat vitatkozott a farizeusokkal, szaddoceuusokkal, samáriaiakkal, főpapokkal, írástudókkal, pártoskodókkal, hivatkozzunk reá nyugodt lelkiismerettel. Az Ő szava mindennél többet ér, megszégyenítő erővel is bír.
Uram, védelmezőm vagy,
bátran nézek szembe
az ellenem szegülőkkel,
csak előtted maradjak tiszta.
Ámen.
Fodor Lajos

Vélemény, hozzászólás?