„Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg.” (ApCsel 17,29-30)
101 éve veszett el a hazánk, azaz hogy nem veszett el csak országhatárokat húztak keresztül kasul, mindenüvé s azt ahol nagyapáink meg az ő eleik még magyar országot tudtak, sokhelyen most másképp hívják az országot. Sok helyen nem a magyar a hivatalos nyelv, és mi magyarok csak másod, vagy harmadrendű állampolgárok lettünk. 101 év idegenség után ma így szól Isten Igéje: Szeretlek, enyém vagy! Halld te is: Isten nemzetsége vagyunk! Jó ezt tovább ízlelgetni: nem vagyunk árvák, nem árva a magyar nemzet, hisz a Teremtő Isten az Atyánk. Az övéi vagyunk, hozzá tartozunk. Beleborzongok mikor olvasom a 26. verset: „… az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait;…”
Sok helyütt a Kárpát-medencében a mai napon, templomokban, városok főterein, emlékművek tövében, turulmadarak s repdeső piros-fehér-zöld zászlók alatt áll majd a nemzet színe java, kisebb nagyobb csoportosulásokban, és az összetartozás napján énekel, szaval és emlékezik, meg remél. Jó, ha nem csak magunkat látjuk, jó, ha nem csak a sebeinket nyalogatjuk, jó, ha nem csak egy reménnyel és boldogulással teli jövőt képzelünk és tervezünk magunknak, de figyelünk Istenünk szavára, amit Pálon keresztül üzen aki nem csak arról híres, hogy jól ott hagyta az oláhokat, de arról is hogy Isten választott edénye ő. Aki azt írja: „egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.”
A fenti igében, meg Pál így szól, s később Lukács így jegyzi le, Isten nem lakik templomokban, sem aranykeresztekben, sem ezüstúrvacsorapoharakban, sem bronzturulokban, se márványemlékművekben, de még művészi alkotásban sem. Nem bizony…
Sokszor viaskodik bennem a keresztyén, a református és a magyar. Szeretem a népem, de átírom az állítólagos „régi” székely himnuszt mert a harmadik szakaszában a csíksomlyói SzűzMáriát emlegetik. Szeretem a fehér embert, de ha akarom ellenségnek is láthatom. Jobban szeretem a románt mind a muszlimot, mert bár ortodox, de keresztyén legalább a maga módján
Szeretem az Istent, tudom ő is szeret még jobban mit el tudnám képzelni, de tele vagyok szálkával meg gerendával és fájdalommal, haraggal, örömmel meg hálával is. Haragszom a franciára, meg az oláhra, meg a tótra néha még a magyarra is, de minek, egy vérből valók vagyunk, Isten alkotása, nemzetsége…
A Kárpát-medence akkor lesz a miénk, ha megtérünk, és ha megtérünk az egész világ a miénk lesz, sőt a mennyek országa is. Ha az egész világ eszmélne és a Mindenség Urához térne megvalósulna itt lenn már most a menyország. Hogyan prédikált Keresztelő János? Térjetek meg mert elközelgett az Isten országa!… Hogy is mondta Jézus? Isten országa tibennetek van. Hogy mondod te meg én? Uram jöjjön el a Te országod! Úgy legyen. Ámen.
Jobb Domokos,
Ombod