“A főpap megkérdezte: Valóban így van ez? Ő erre így szólt: Férfiak, testvérek és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked. Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten elvezette őt erre a földre, amelyen ti most laktok. Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyi földet sem, de megígérte, hogy birtokul adja azt neki és utódainak, pedig nem volt gyermeke. Így mondta meg Isten, hogy utódai jövevények lesznek idegen földön, rabszolgává teszik és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.” (ApCsel 7,1-6)
István egy kérdésre ad választ, amit a főpap intéz hozzá: “Valóban így van ez?” Mintha a paradicsomban a kígyó által föltett kérdés ismétlődne: “Csakugyan azt mondta Isten…?” Jézus Krisztus áldozatát nem lehet kétségbe vonni, mint a tanítványok vagy a diakónusok bizonyságtételét, mert mindazt, amit továbbítanak, annak ők maguk voltak tanúi. Ha a főpap ismeri az Ószövetséget, akkor neki bizonyosnak kell lennie a prófétai szóban, azonban számos kétség merül fel benne, amelynek hátterében az irígység, féltékenység áll. István részletesen fejti ki az álláspontját, ily módon a hallgatóság helyes megvilágításban hall Istenről, Mózesről, a templomról és a törvényről. Izráel az élő Istenbe vetett hitét idegen földön, templom nélküli állapotban kapta. Az igazi Izráel útja Mózestől a prófétákon át a keresztyénséghez vezet. Látja és szemlélteti az élő, a történeti kapcsolatot Izráel és a gyülekezet közt. Mi ezt elhisszük? Tudunk-e olyan erővel kiállni, mint István akár életünk árán is? Ámen.
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek