„Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban.” (Ap.Csel. 6,1)
Probléma az első keresztyén gyülekezetben. De mennyire kellemes probléma ez! Vannak olyanok a közösségben, akik azért panaszkodnak, mert többé–kevésbé mellőzik őket a szolgálatban. Azt teszik szóvá, hogy kevés munkát kapnak, nem veszik őket eléggé igénybe, ők többet szeretnének szolgálni, a gyülekezet javára lenni. Milyen furán hangzik ez nekünk: elégedetlenkedni azért, mert nem dolgozhatnak eleget! Mi nekünk valahogy nem ez az általános tapasztalatunk, hanem sokkal inkább ennek az ellenkezője. A legtöbb ember a sok munka miatt szokott panaszkodni, és szeretné, ha minél kevesebb fáradsággal járó munkája lenne. Kevés erőkifejtéssel nagy jövedelemre szert tenni – leginkább így gondolkozunk. De hogy még több munka után vágyakozni úgy, hogy nem kapni érte semmilyen elismerést vagy valamilyen juttatást, fizetséget, nos ez nagyon távol áll az emberek többségétől.
Mégis van ellenpélda. A görögök több munkát akarnak, s eszük ágában sincs kérni érte valamit cserébe. Amit tesznek, illetve tenni akarnak, az ingyen van, meg sem fordul a fejükben, hogy valamit kapjanak érte. Hogy lehetséges ez? Erre csak egy magyarázat van. Az az ember képes így gondolkodni, aki új életet kapott Istentől. A Szentlélek által irányított, vezérelt ember sajátos gondolkodása ez. Azé, aki tisztában van vele, mit cselekedett érte Isten, hogyan mentette meg őt a biztos haláltól, a pokol tüzétől Jézus Krisztus által. A legtöbbet kapta, amit kaphatott: Jézus Krisztust. Miért is kérne még egyebet, hiszen Jézusban minden megtalálható, amire az embernek szüksége van. Vele betelni a teljességet jelenti. Éppen ezért szolgálni a gyülekezetben, a világban nem más, mint hálát adni Istennek az ő nagy irgalmáért, kegyelméért, amelyet Krisztusban adott nekünk. Aki tisztában van az arányokkal, hogy milyen nagy az Isten mentő szeretete és milyen kicsi az ember hálaadó szolgálata, az folyton arra törekszik, hogy minél többet és minél jobban, önzetlenül szolgáljon az Úrnak. Ez jelenti számára az igazi örömet, ez ad neki elégtételt, biztosít számára boldogságot. Szolgáljunk az Úrnak mindenkor örömmel és hálaadással! Ámen.
Szilágyi Balázs,
Szatmár-Láncos