Velünk az Isten – 2020. június 20.

József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek már közelebb hozzám! Erre aztán közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok.” (1Móz 45,4-5)

A József története immáron a csúcspontjához érkezett el. Elérkezett az idő, hogy József felfedje magát a testvérei előtt. Csodálatos élményben volt részük a testvéreknek, hiszen még először nem jött, hogy elhiggyék, hogy József a testvérük. A prédikátor könyve nagyon jól mondja, hogy mindennek rendelt ideje van a földön és az Úr pedig mindent a maga rendjében tesz. Ez a történetből kis kiderül, hogy elérkezett a megfelelő idő, hogy József mindent elmondjon testvérei számára. Ami még nagyszerű ebben a történetben: az József viselkedése. Miért is mondom? Azért mert azt várnánk, hogy keményen elítéli az ő testvéreit. Ehelyett pedig azt mondja, ne bánkódjatok, hogy eladtatok engem, mert az Úr azért küldött engem előttetek, hogy életben maradjatok. Ez az ember felismerte az Úr hatalmát és az ő terveit, hogy ő, mint eszköz volt az Úr kezében azért, hogy a nép megmeneküljön. József meglátta a sorsában, hogy az Úr őt a mélységben kézen fogta és megmutatta neki az irányt és feladatot adott számára. Nagy emberré tette és felhasználta az Ő tervében.

Mi a mai Igénk aktualitása? Az, hogy az Úr ma is így cselekszik embereket hív el az Ő szolgálatában, akik még nem tudják, hogy az Úrnak nagy terve van. Igen az Úr ma is így vezet bennünket. És jó lenne felismerni ezt, ahogy József is túllátott sérelmein és meglátta a valódi célt, hogy az Úr így akarja vezetni az életre az ő népét. Ma pedig az Úr bennünket így szeretne oltalmazni. Testvéreim vegyük ma is észre és engedjük, hogy az Úr vezessen, hogy jó és hasznos szolgái legyünk az Ő nagy terveiben. Ma pedig lehet, aki e áhítatott olvasod, meghallod az Úr szavát, hogy Ő ma neked mondja, hogy tervem van, veled célom van veled, jöjj és kövess engem. És mindezt olyan csodálatos fogalmazza meg egyik szép dicséretünk is.

„Jézus hív, bár zúg, morajlik

Életünk vad tengere,

Halk hívása tisztán hallik:

„Jer köves oly jöjj ide!”

465. dicséret

Így induljunk el ma is követve az Urat és halljuk meg, ami Megváltónk szavát!

Kaszaniczki Csongor,

Erdőd

Vélemény, hozzászólás?