“Uram, te vagy Istenem! Magasztallak, dics rem neved, mert csod kat vitt l v ghez- “ ( zsai s 25,1)
zsai s k nyv nek mai napra kijel lt fejezete egy az Istent magasztal zsolt r, amelyben az Asr csod it megtapasztalva, megsz lalnak a megv ltottak sereg nek tagjai. Az Isten magasztal s ra kiv lt ok egy rtelm .
Az Asr hatalm t, ld s t t l ember tudja, hogy kinek tartozik k sz nettel, ki az, akinek k sz nheti minden t. Enn l fogva az Istennel minden nap egy tt l ember s Teremt je k z tti kapcsolat szem lyesnek kell lennie, eg szen szem lyes kell maradjon. Az zsai s kor ban l ember azonban legt bbsz r h tlen volt Isten hez, nem kellett az ldozat, nem kellett a pr f ta, ink bb b ztak a kir lyok is a f ldi hatalmakban (katonai sz vets ges, fegyver), mint a fentr l rkez vezet sben. Amikor a nagy nyomor s gokban m gis Istenre figyeltek, akkor az Atya azonnal gyermekei seg ts g re sietett. Jelen esetben azonban Isten dics ret nek az oka itt sokkal t bb: a n p nem egyszer bajb l vagy gondb l val megment s rt dics ri Istent, hanem a megv lt s rt, a szabad t s rt. Az ember visszatekint Isten r k terv re, “tan cs ra”, melyben Isten elpuszt tja a “v rost”, Isten n pe ellens g nek a f v ros t, a gonoszs g sz khely t. Ebb l nemcsak a v lasztott n p veszi szre Isten hatalm t, hanem minden ember, aki benne hitt, s egyszerre r zend tenek Urunk magasztal sa. Mi l tjuk-e ezt a tervet? rzem-e szem lyesen n is, hogy Isten terve nem mindennapi?
Ebben a tervben te sem hi nyzol, r d is sz m t az Asr, mert sz ks ge van mindenkire! Ez rt a csod rt magasztaljuk t!
Ilonczai Zsombor,
Sz razberek