“Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből,… “ (2 Sám. 22,1.)
Ha lesz időd és türelmed és elolvasod az egész fejezetet, Dávid dalban elmondott imádságát ismerheted meg, egy zsoltárt, ami szinte szó szerint megegyezik a 18. zsoltárral.
„Szüntelen imádkozzatok”, írja Pál a Thessalonikabelieknek, s nekünk is. „Aki az Úrnak énekel, kétszeresen imádkozik”, vallja Luther.
Dávid pedig teszi, imádkozik és énekel, s ha kell, lanttal kíséri dalait, imádságait. Imádkozik mélységben, veszedelemben, imádkozik örömben, szabadulásban.
Arra gondolhatunk, hogy magunk is imádkozunk, de legtöbbször a kényszer visz Istenhez a bánat, a baj, veszteség elég van, a kéréseinket sokszor alig bírjuk sorolni, mert van ellenség, aki folyamatosan támad, keresztbe tesz nekünk.
Az Ige arra utal, van öröm is, mert van szabadulás. Van szabadulás, mert van Szabadító. Isten szabadíthat és szabadít meg csupán. Ne csak kérni tanulj meg, hálát adni is! És ne késlekedj a hálaadással, tudva, hogy Isten sorra leszámol ellenségeiddel. Ámen!
Jobb Domokos,
Ombod