Velünk az Isten! – 2014 február 15.

„Eljövének pedig a Siriabeliek Damaskusból , hogy megsegítsék Hadadézert, Czóbának királyát, és levága Dávid a Siriabeliek közül huszonkétezer férfit. És helyeze Dávid állandó sereget a damaskusi Siriába , és a Siriabeliek Dávidnak adófizető szolgái lettek . És megoltalmazá az Úr Dávidot, valahova megyen vala” (2 Sám 8, 5-6)

Elolvasni: 2 Sám 8 , 1-18

I.

A nyolcadik fejezet első elolvasása után kissé megdöbbentem és feltettem magamban a kérdést: lehet-e léleképítő prédikációt írni ennyi vérontásról szóló tudósításról? A válasz egyértelműen igen, ha figyelembe vesszük, hogy:

– Csak Móáb és Hadadézer esetében nem tudjuk, hogy ki kezdte a harcot, a filiszteusok, Amálek, Ammon és Damaszkusz esetében viszont tudjuk, hogy ők támadtak a kicsi, de külpolitikai okok miatt előnyös helyzetben levő Izraelre.

– Izrael harcba szállt az országot megtámadó ellenséggel, sőt meg is hódította területüket, de ezek a harcok nem világhatalomra törő célok, hanem inkább honvédő háborúk voltak.

-A külpolitikai okok és az emberi tényezők mellett Istennek Dávid feletti oltalma és népe melletti hűsége, szeretete nyilvánult meg. Belekényszerítették Izraelt a harcokba, de Isten kegyelmének köszönhetően azokból győztesen kerültek ki.

II.

XXI. századi keresztyénként nem elégedhetünk meg ömlengős, misztikus érzelgésekben kimerülő kegyességünkkel, hanem fel kell vennünk a harcot:

– Szívünk gonosz kívánságai ellen

– A keresztyén értékeket megkérdőjelező és támadó, minden etikai vétket szabadnak megítélő liberalizmus ellen.

– A másik meg nem sértésére hivatkozó európai honatyákkal szemben, akik az Unió alkotmányából kihagyják az Európa keresztyén gyökereire utaló fejezeteket

– Anyanyelvünk védelme érdekében. Nemzeti hovatartozásunkat Isten adta, aki azt könnyen feladja, az Isten ajándékát becsmérli.

– A bűn bármilyen megnyilvánulása és formája ellen. Bár Jézus a Béke Fejedelme, de mégis fegyvert és meghasonlást hozott a földre. Ez azt jelenti, hogy a keresztyén ember nem mehet el a bűn mellett szótlanul, hanem harcol ellene. Ez sokszor konfliktus helyzetet teremt.

Adja Isten, hogy megtartó kegyelmébe kapaszkodva a szeretet és megbocsájtás szellemében győzedelmeskedni tudjunk a bűn feletti harcainkban. Ámen!

Genda Árpád Szabolcs,

Pettyén

Vélemény, hozzászólás?