“Most annakokáért, Uram Isten, amit szóltál a te szolgád felől, és az ő háza felől, teljesítsd be mindörökké, és cselekedjél úgy, amint szólottál” (2 Sám 7, 25).
Mózes nem viheti be népét az ígéret földjére, megáll a Pizga-hegy tetején és legelteti szemét a gazdag földön. Abban a tudatban hall meg, hogy utódja idejében meg fog történni a honfoglalás.
A történelem mintha megismételné önmagát Dávid korában. A király szándéka nemes: méltó hajlékot emelni a történelem urának. Azonban Isten Nátán prófétán keresztül üzeni, hogy ő nem teheti meg. A király nem lázad a Mindenható akarata ellen, ehelyett imádkozik, hálát ad, amiért utódja, Salamon véghez viheti, amit ő elképzelt.
Az utódokra sok esetben több bízatik, mint ránk. Lehet, hogy mi adjuk az ötletet, mi tervezzük el a legjobbat, a szent dolgok megvalósítását is, Isten azonban jogosan szól bele életünkbe, “megálljt” parancsol és azt mondja, még nem érkezett el annak az ideje, hogy terved megvalósuljon. Ugyanakkor azt is üzeni Isten, hogy mindig lesznek emberek, akik a te tervedet véghez fogják vinni. Azt szoktuk mondani, hogy nincsenek pótolhatatlan emberek. A Mindenható azonban gondoskodik arról, hogy a neki szentelt terv valakin át megvalósuljon.
Ebben az egyetlen mondatban nemcsak a belenyugvás van benne, de egy nagy kérést is tartalmaz: “cselekedjél, úgy, amint szólottál”. Teljesítsd be ígéretedet, legyen majd úgy, ahogy most mondod.
Szabad nekünk a mi Istenünktől ezt kérni. Azonban soha ne kételkedjünk abban, hogy amit Ő megígér, azt be is teljesíti. Megtörténhet, hogy mi nem érjük meg, nyugodtan hajthatjuk majd örök nyugalomra fejünket, mert a neki szentelt élet megtermi gyümölcsét. Valamikor, a kellő időben…
Ámen!
Fodor Lajos,
Halmi