„Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet. Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala” (Márk 10,21-22)
Napi ige: Márk 10,17-34
A mai történet egy jó emberről szól, aki a parancsolatokat megtartotta ifjúságától fogva, ráadásul úgy érezhette, hogy áldás van a munkáján, hiszen igen gazdag is volt. Akár egy sikertörténet is lehetett volna az övé, hiszen sokan erre vágynak: Isten és ember előtt feddhetetlenül megállni, de mégis földi jólétben élni, meggazdagodni. De hiába a jólét, a környezetében élők elismerése, az erkölcsi feddhetetlenség, a parancsolatok megtartása, ha az ember úgy érzi, hogy még nem nyerte el az üdvösséget. Szimpatikus ez a gazdag ember, mert nem tűnik önteltnek, nem érzi magát tökéletesnek, hibátlannak, mint a kor vallási elitje, ugyanakkor a kétségeivel pontosan Jézushoz fordult, az egyetlenhez, aki tökéletes választ adhat a kérdésére, csakhogy nem azt, amit szívesen hallott volna: „egy fogyatkozásod van”. Sokan annak is örülnénk, ha egyszer Jézus nekünk is ezt mondaná, de jó lenne, ha csak egy fogyatkozást találna bennünk. Néha elszomorodva ballagunk tovább a Jézussal való találkozás után, mert ráébredünk, hogy az gátol a legjobban az örökélet elnyerésében, amit a legjobban szeretünk, amibe a legtöbb munkát és energiát fektettünk. Jogos a kérdés az igében: „kicsoda üdvözülhet tehát?” (27v.). Az érdemek szerint senki, mert „az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges” (28v.). Ezért kell hálás életet élnünk, mert Krisztus érdeméért, az Atya megbocsátja bűneinket, eltörli fogyatkozásainkat, késszé tesz az örökélet elnyerésére. Adj hálát ezért ma is. Ámen!
Erdei-Árva István,
Szamoskóród-Dobrácsapáti