Nincs békességem
„Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám” (Jób 3: 26)
Olvasandó Jób 3: 1-26
Életünk során adódhatnak olyan helyzetek, amikor úgy érezzük egyszerre mintha óriási terhek nehezednének életünkre. Ránk szakadhat elviselhetetlen magány, gyász és veszteség, csalódottság, szakmai kudarc, meg nem értettség… stb. Lehetne folytatni e megkezdett gondolatsort, de azt hiszem felesleges, hiszen mindenki ismeri, tudja a maga életének nehézségeit, kudarcait vagy éppen fájdalmas megpróbáltatásait. A Szentírás nagy szenvedőjének – Jóbnak – az alakja domborodik ki a bibliaolvasó ember gondolatvilágában ez ószövetségi ige olvasásakor. Kérdések sorozata hangzik el Jób ajkáról.
- Miért nem haltam meg születéskor? (11. vers)
- Miért nem jöttem holtan a világra? (16 vers)
- Miért kell tovább élniük azoknak, akik a halál után sóvárognak? (20 vers)
Miért, miért miért? Ó Istenem miért?
Mi magunk is sokszor feltesszük ezt a kérdést, kielégítő választ remélve reá. Sokszor válaszok nélkül maradunk, de a keresztyén ember hitvilágában elég az, ha ismerjük Jézus Krisztus keresztjét és az ő feltámadásának dicsőségét. S így ezzel a tudattal más perspektívából láthatjuk az effajta kérdéseket, mert a gologtai kereszten maga az Úr Jézus is így könyörög…. Én Istenem miért… hagytál el engemet? Jézus tehát a mi kérdéseinket, égető fájdalmunkat ajkára, magára vette, hogy a mi lelkünk megszabaduljon.
Jób sóhajtozik és ordít, mert retteg attól, hogy Isten magára hagyja őt. Négy, szívet rengető kiáltás hangzik el Jób ajkáról.
- Nincs pihenésem!
- Nincs csendességem!
- Nincs nyugalmam!
- Nyomorúság támadt reám! (ford. szüntelen félelmek gyötörnek)
Borzasztó mindaz amit Jób elmond és átél. Fájdalma nem akar szűnni, mégis kitart Isten mellett.
Vajon mi hasonló helyzetben mit tennénk?
Sokszor az a baj a mi keresztyén hitünkkel, hogy nem magában az Istenben hiszünk, nem az Ő rólunk, érettünk és miattunk vállalt hűségében és szeretetében, hanem a Róla alkotott elképzeléseinkben hiszünk inkább. Az ilyen hit képtelen kiállni még a legkisebb fájdalmat is. Rögtön, kártyavárként omlik össze.
Szépen fogalmazza meg ez ige üzenetét Karl Barth, aki ezt mondja: „ Jób jól tudta, hogy ami vele történt, és ami őt érte Istentől származik, de amennyire ezt tudta, ugyanannyira nem értette, hogyan származhat mindez Istentől”
Jób ismerte, és tudatában volt annak, hogy ki is az Ő Istene. Egy valamit nem tudott csupán. Nem értette az Isten útjait.
A biblika teológia Isten megnyilvánulási formái között beszél az ún. Deus absconditus-ról, azaz a „rejtőzködő Istenről”. Jób jól tudja, hogy Isten vele van, s bár ott abban az élethelyzetben nem látja nem tapasztalja, tudja és érzi, nem hagyta el őt. Bár lehet, hogy a XXI. század embere sem látja meg Istent e világ alakulásában, s lehet, hogy azt mondott nagy megpróbáltatások közepette, hogy elrejtőzött, vagy nincs, mégis Isten előlép, hozzád közel lép, s halkan füledbe súgja: Itt vagyok! Nem mentem el! Nem hagytalak el téged! Teszi ezt Jézusért, az Ő kibeszélhetetlen szeretetéből.
Elisabeth Stewart kérdezi így Istent költeménye utolsó szakaszában:
„Végül te is elmégy Uram?
Vagy sose voltál mellettem?
Csak a szükség szülte volna lényed,
Hogy legyen, ki törődik velem?”
Isten nem ment el, sőt nem rejtőzött el, hanem Jézus Krisztusban egészen közel jött hozzád. Jézus ott van, melletted van. S a miértekre, égető kéréseink kusza világára egy válasz van, egy válasz lehetséges: JÉZUS!
Ámen!
Elek Arnold Zoltán
Szatmárnémeti – Németi