„Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe: a Sátán angyala, hogy gyötörjön, hogy el ne bizakodjam. (…) Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” 2Korintus 12, 7 és 9
(Elolvasni: 2Korintus 12, 1 – 10)
Távol áll a mai embertől az a fajta életfelfogás, amellyel Pál apostol itt az élet árnyoldaláról beszél, azaz a szenvedésről. Ma mindenki igyekszik odafigyelni az egészségére, és mindent megtenni annak érdekében, hogy a legkisebb fájdalom, legyen az testi vagy lelki, elkerülje az embert. Pál azonban megtanulta Krisztustól, hogy számolni kell a tövisekkel, az erőtlenségekkel, hisz Jézusnak nemcsak boldogmondásai voltak, hanem szenvedésmondásai is. Aki Őt követi nem vonogathatja cinikusan a vállát: majd csak lesz valahogy, nem menekül a halálba, hogy ne kelljen szenvednie, hanem elfogadja a szenvedést, beépíti életébe és fel is használja, úgy, ahogyan a sas az orkán erejét, mely fölrepíti a viharzóna fölé.
Pál apostol, a tövisét és erőtlenségét az Úr elé vitte, s miután azt a választ kapta, hogy minden marad a régiben, azaz hordoznia kell azokat, Istenre figyelve, átalakította őket pozitív erőkké. Ezt teszi a kagyló is, amelyik a két héja közé beékelődött piszkot addig izzadja és szenvedi körül, míg fájdalmai középpontjában igazgyöngy lesz. A bölcső és koporsó kettős héja közé bekerült tövisekkel és erőtlenségekkel, erre akar megtanítani bennünket a mai Ige. Honnan tanulta Pál ennek a csodálatos átalakításnak a technikáját? Jézus Krisztustól, aki nemcsak prédikált róla, de életével be is mutatta.
Kísértése bizonyságtétellé válik, amikor a piszokba akarják letaszítani, arról beszél, hogy a mennyei Atya, hogyan emeli ki a piszokból az elveszetteket. Egy írástudó nevetségessé akarja tenni, s ebben az embertelen helyzetben születik meg a legragyogóbb példázat az emberségről: az irgalmas szamaritánus története. Még Júdás árulása sem töri össze, s bemutatja, hogy a szeretet csak akkor szeretet, ha nem változik attól sem, hogy a másik megváltozott: ezért nevezi barátjának. A kereszten nemcsak szenvedett, használta azt, a legutolsó szilánkjáig, szögéig: legnagyobb fájdalmában is a bűnösökért könyörgött és az elveszettnek életet kínált. Így alakult át a véres kereszt trónná, a vég kezdetté. Látván Pál apostol életútját, úgy érzem Mesteréhez hasonlóan alakította át ő is tövisét és minden nyomorúságát szeretetteljes szolgálattá, a benne élő Krisztus erejéről való bizonyságtétellé.
Kedves testvérem! Szenvedések ostromolnak? Tövisek kínoznak? Fogadd el, építsd be életedbe, használd föl, alakítsd át, s míg átalakítod, magad is átalakulsz új emberré, mert csak így juthatsz Isten országába. Ámen!
Nagy Róbert,
Apa