„… ma szerzett szabadulást az Úr Izráelnek. ” (1 Sámuel 11,13b)
Egy mondatban összefoglalva a fejezetet így is fogalmazhatunk: Megvan az első siker, az első győzelem. A megvetett Saul, de az Istentől küldött király visszaszerzi Izráel dicsőségét. De mennyire nevezhető sikernek az, ha valaki a testvér elleni harcban győztesként kerül ki? Ugyanis az I. Mózes 19:38 szerint az ebben a fejezetben harcot gerjesztő ammoniták Lót leszármazottaiként szerepelnek. A két nép között keserű gyűlölet izzott, ami a későbbi babiloni fogság után sem szűnt meg. De lássuk mi is történik Káin és Ábel esetében? Mindaketten áldozatot mutatnak be Istennek, mindketten viszik a maguk legszebb áldozatát. Isten csakis az Ábelére tekint, Káin szemében a visszautasítás haragot és bosszút gerjeszt, mindez tettekben nyilvánul meg, mert amikor a mezőre érnek a nagyobbik testvér öccsére támad és kioltja az életét. Hogy van olykor a mi esetünkben? Sok testvér ma is addig él békében, amíg a szülők élnek, de amikor a vagyon felett kell „igazságosan” dönteni, nem minden esetben marad meg a szeretet, a szülők neveléséből származó jóindulat. Mi a baj? Valaki onnan fentről szándékos csinálja ezt pont velem? Velem akarnak kitolni és kedvezőtlenül bánni? Vagy én vagyok az, aki már korábban eldobtam Őt, csak nem akarom beismerni? Káin, ammon fiai és még sokan mások ezt a lehetőséget szándékosan dobták el maguktól, melynek következménye nem lett más, mint a nagyobb bajba-, a veszteségbe-, a halálba való sodródás! Isten azt akarja ma szívünkre helyezni, hogy ilyen helyzetben is van megoldás, van Szabadító! Eljutni hozzá csak úgy tudok, ha beismerem vétkemet, hibámat. Ragadjuk meg Őt, mert Ő megőriz minden mi ellenségünktől és akkor győztesekké válunk! Ámen!
Ilonczai Zsombor,
Szárazberek