Vasárnap kezdődik a SZIKE tábor – Tudnivalók

Vasárnap 15 órától nyitja kapuit az ECOSUNHOME. Előtte szombaton pedig 18 órától ifjúsági istentiszteletre várják Ombodra a tábor résztvevőit és másokat is.

Két év szünet után ismét lesz SZIKE tábor Nagytarnán. Az előregisztráció a lelkipásztorok igazolásával megtörtént, vasárnap a helyszíni regisztrációval fog kezdődni a tábor. 15 órától a jelentkezés alkalmával szükséges hozni a regisztráció díjat, ha eddig nem rendezték: 140 lej sátrasoknak, 170 lej bentlakóknak. Ugyanakkor a háziorvosi igazolást, személyi igazolvány vagy keresztlevél másolatát és egyszerűen megfogalmazott szülői nyilatkozatot fogunk kérni. Ez utóbbiban a szülők írják le, hogy engedik gyermeküket a táborban és ha van valamilyen egészségügyi probléma, azt részletezzék.

A programok változatosak lesznek, az alábbiakban meg lehet tekinteni.

Ez egy vallásos tábor, melynek elsődleges célja az ifjak hitének megtalálása és építése. Éppen ezért a programok közül fellelhetőek ugyan a világi elemek, de nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az üzenet eljusson az ifjak szívéhez. Van üzenetünk!

Vannak ugyan világi elemek és igyekszünk modernek lenni, de az alapvető erkölcsi szabályokra odafigyelünk. A csúnyabeszédet büntetjük, káromkodóktól elbúcsúzunk. Ez egy drog- és alkoholmentes tábor. Dohányozni csak 18 éven felülieknek lehet, egy kijelölt helyen.

Az étkezéssel kapcsolatosan tudni kell, hogy az ebédet „cateringes” cég hozza. A vacsorát gyülekezetek vagy közösségek adományozzák. Akinek nem tetszik az étel, az csendben vesz magának a boltból. Hétfőtől otthonról hozott ételeket tilos fogyasztani!

A boltba menés napi két alkalommal történik, ha a szervezők úgy akarják. Mindez szervezett körülmények között.

Vigyázat, mert a telefon átállhat ukrán hálózatra, ami nem olcsó „mulatság”

Minden programon kötelező a részvétel, az alternativ programok között választani kell!

A táborszervezőknek mindig igazuk van!

A szervezők nevében: Rácz Ervin felelős vezető

Programfüzet: 

programfuzet

programfuzet

Résztvevők: Jelentkezok

Csoportbeosztások: SZIKE

Vélemény, hozzászólás?