A Szatmárnémeti Református Gimnázium hetedikesei az iskolában is hálát adtak Istennek azért, hogy konfirmálhattak. Jézus mondta: „Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom mennyei Atyám előtt” (Mt 10,32)
A konfirmációi alkalmat követő első napon, hétfőn, a nagyszünetben a tanárok és a iskolalelkész előtt vonultak be a diákok az iskola tanárijába, énekelve: „Szent hitünkről vallást tettünk…” Varga Szilárd Csaba iskolalelkész Igével köszöntött, Elek Kinga aligazgatónő és Rédai Gabriella osztályfőnök is biztató szavakat intézett az ifjak felé. A Református Gimnázium tanulói közül idén hatan a Láncos templomban, négyen Szigetlankán, hárman Kültelken, ketten Sándorhomokon konfirmáltak, egy-egy ifjú pedig Németiben, Ombodon, Szamoskrassón, Dabolcon és Szamos-negyeden tett bizonyságot hitéről. Isten áldja és vezesse őket!









