496 évvel ezelőtt 1517. október 31-én Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte híressé vált 95 tételét. Az istenfélő Luther Márton odaállt a szerzetesrendi könyvtárban a falhoz odaláncolt kézzel másolt Szentírás elé, s elkezdte azt szorgalmasan lapozgatni. Rátalált arra az igerészre, hogy az igaz ember hit által él. Ennek a felismerése, átélése, és az ebből fakadó szabadulás után írta meg tételeit, azt a 95 tételt, amelyet aztán kiszegeztek a wittembergi vártemplom kapujára, s amely elindította a reformációt 1517 októberében. Ebben az írásában megpróbálta röviden összefoglalni, miben tér el az egyház tanítása és gyakorlata a Szentírástól. Célja az volt, hogy térjen vissza az egyház vezetősége és minden tagja Istennek a Bibliában kijelentett akaratához. Ez a visszatérés, visszaformálódás, reformálódás volt a célja mindannak, amit a reformátorok tettek. A XVI. századi egyház – reformáció tehát nem hitújítás. Semmi újat nem hirdettek a reformátorok ahhoz képest, ami a Szentírásban található. Ellenkezőleg: vissza akartak térni az eredetihez, a jézusihoz, ahhoz, ami évszázadokon át deformálódott, oly mértékig, hogy abban az időben már pénzért kínálgatták a bűnbocsánatot. Azt a bocsánatot, amit egyedül az élő Isten adhat ingyen, kegyelemből, Jézus érdeméért a hívőnek.
Szatmár megyében a legtöbb helyen vasárnapi program szerint tartották az ünnepi istentiszteleteket. Ugyan nagyobb létszámú gyülekezetre vasárnap számíthatnak, – ugyanis nem megadott ünnep lévén többen nem tudtak részt venni az alkalmakon, – az ünnep napján is sokan adtak hálát a reformációért.
A Németi Református Egyházközségben reformáció emléknapján délelőtt és délután is különlegességgel ünnepeltek. Délelőtt 10 órakor kezdődő, úrvacsorával egybekötött istentiszteleten Kurta József, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Németiből származó főlevéltárosa hirdetett igét. „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz” – olvasta fel a Zsidókhoz irt levé 13. részének 8. versét. Ebben változó világban ez az örök érvényű igazság, ez az amire rájöttek annak idején a reformátorok és erre találhatunk rá mi is. Sipos Miklós helyi lelkipásztor igei köszöntőjében, ezen alkalommal üdvözölte az 50 évvel ezelőtt konfirmáltakat is, akik szép számban megjelentek. A délután 17 órakor kezdődő istentiszteleten Nagy Tibor kidei (Erdélyi Református Egyházkerület) lelkipásztor végezte az igehirdetés szolgálatát. Ezt követően Zeck Péter magyarországi történész tartott előadást: “Kidei Sipos Dávid 18. századi kőfaragó élete és munkássága” – címmel. Az előadás után Nagy Tibor nyitotta meg és mutatta be a gyülekezeti teremben az 54 színes képből álló, Sipos Dávid munkáit bemutató kiállítást.
A Láncos templom gyülekezete is két istentiszteleten vehetett részt. A délelőtti alkalomhoz csatlakozhattak a Szatmárnémeti Református Gimnázium tanulói is, amikor Korda Zoltán hirdette az igét az Apostolok Cselekedeteiből. Aranyunk és ezüstünk ha nincs is nekünk, de van mindennél drágább kincsünk, Jézus. A délutáni istentiszteleten Szilágyi Balázs Ezékiás király reformjáról beszélt, a Krónikák második könyvéből, a napi ige alapján. Három lépésben vázolta az ezékiási reformot: kinyitni az Úr templomát és Istenre figyelni, megtartani a szabadítás ünnepét és átélni a szabadulást, valamint megtisztulni a bálványoktól. Ugyan ezek után a lépések után sem lehet hátradőlni, de a keresztyén, reformált életű ember tudja, nem egyedül vívja meg a hit harcait. Pocsveiler István segédlelkész ágendázása után élhetett a gyülekezet az úri szent vacsora jegyeivel. Elek Arnold volt segédlelkész is szolgált az istentiszteleten. A gyülekezet ifjai, akik vasárnapra ünnepi műsorral készülnek, kifüggesztették a 95 tételt, így a gyülekezet tagjai is részletesen elolvashatták azt, amit egykor Luther Márton német nyelven a wittenbergi vártemplom kapujára helyezett ki. Első tétel: Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: “Térjetek meg!” – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen (Mt 4,17)…
