Ps:alter koncert Szatmáron

Április 21-én, péntek este a Szatmárnémeti Megmaradás Házában, megalakulása óta először – reménység szerint nem utoljára – adott koncertet városunkban a kolozsvári Ps:alter zenekar. Kurta József – a zenekar egyik megálmodója és alapító tagja – személyében, aki szatmári gyökerekkel rendelkezik, közösségünk is képviselve van a zenekarban.

Isten lírai nyelven is megszólal, mert az Istenkeresés szavak mögötti tartományba vezeti a ráció korlátain fennakadó embert. Így kerültek a kánonba Dávid zsoltárai – a százötven vers, mely metaforák, allegóriák, elvont kép- és fogalomtársítások költői eszközeivel teremtenek egy olyan spirituális nyelvi világot, melyben személyesebb Isten közelsége. A ps:alter zenekar ezért “nyúlt” a zsoltárokhoz. – olvashatjuk a zenekar facebook oldalán.

A zsoltárok is, akárcsak a teljes Szentírás, olyan szövegeket tartalmaz amelyek “ott és akkor” íródtak, és ahhoz, hogy “itt és most” megszólaljanak, interpretációra és adaptációra van szükségünk. Nem a több ezer éves Igének, és nem az évszázadok során született, nyelvileg az adott korhoz idomuló fordításoknak, hanem a kortárs embernek van szüksége átültetésre. Akárcsak a prédikációra! A ps:alter a zsoltárok átköltésével és kortárs zenei műfajokba ágyazott megszólaltatásával erre az “igehirdetésre” vállalkozik. “Itt és most” így szólalnak meg a Dávid versei. Abban reménykedünk, hogy volt és van bennünk kellő alázat ahhoz, hogy alkotásunk Istennek is tetsző, és akárcsak bármelyik prédikációt, használni tudja arra, hogy az Őt kereső embernek hozzá vezető nyomokat mutasson. Egyedül Övé a dicsőség! – vallják a zenekar tagjai.

Péntek este a szatmári közönség ifjai és örök ifjai várták, hogyan is szólaltatja majd meg a zenekar az ősi zsoltárokat. Az is ott motoszkált sokakban, vajon mennyire lesz ez más, mint a jól megszokott, templomban énekelt zsoltárok? Mindenkinek van kedvenc zsoltára, ez tény, azonban sok mai ember távolinak érzi a liturgikus keretek között énekelt zsoltárok mondandóját. Pedig a mindenkori Istent kereső ember lelkiállapota és hitének szinuszgörbéi mutatkoznak meg bennük. Az utóbbi időben több próbálkozás is volt arra nézve, hogyan lehetne az ,,itt és most” emberének megszólaltatni Dávid verseit. Erre vállalkozott a Ps:alter zenekar és mint azt péntek este sokan megtapasztalhatták, céljukat sikerült elérniük.

Hét zsoltárfeldolgozást hallgathattak meg a jelenlévők. Sorban a 82., 1., 90., 27., 51., 61., és ráadásként a 44. zsoltár csendült fel új köntösben. Minden feldolgozás előtt felolvasták az adott zsoltár szentírási szövegét, majd ezután következett a különböző stílusban előadott feldolgozás. A zsoltárokat a zeneiségük, dallamuk hozza igazán közel hozzánk, ilyen tekintetben érdekes volt megtapasztalni és megfigyelni, hogyan hatott és érintett meg sokakat a Ps:alter zenekar feldolgozásában megszólaló szöveg és dallam.

Kurta Józseftől megtudtuk, hogy tíz zsoltárfeldolgozást terveznek, néhány még készülőben van, valamint készül egy feldolgozása a Hegyi beszédnek is. A zsoltárokat Brassai Zsombor adaptálta. Ősszel terveznek egy újabb koncertet Szatmáron, ahol reményeik szerint a teljes repertoárt előadhatják.

A zenekar tagjai:
Székely Erika – vokál
Székely Norbert – billentyűs hangszerek, vokál
Benedek Balázs – szaxofon
Kurta József – gitár
Dénes Károly – basszusgitár
Moldován Balázs – dobok
Sógor Sámuel – hangtechnikus

 

 

Vélemény, hozzászólás?