A 2024. évi ökumenikus imahét tematikáját és istentiszteleti rendjét az afrikai Burkina Fasó-i ökumenikus munkacsoport készítette számunkra. Az imahét programadó témája:
„Szeresd Uradat, Istenedet… felebarátodat pedig, mint saját magadat.” (Lk 10,27)
A távoli ország katolikus és protestáns keresztényeinek életkörülményeiről és szolgálati lehetőségeikről a kezünkben levő füzet bevezetésében részletesen olvashatunk. Alapjaiban eltérő gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok között élő, Krisztus evangéliumát kisebbségi helyzetben hirdető egyház jelenik meg szemünk előtt. Nagyon nehéz gazdasági és politikai viszonyok között kell az ott élő testvéreinknek Krisztusról tanúskodniuk és honfitársaik életkörülményein segíteniük. A menekültek többségi áradata ebből az országból érkezik Európába és Észak-Amerikába. Imádsággal és segítőkészséggel gondoljunk ezen az imahéten ennek a sok próbatételt megélt afrikai országnak a lakosságára és keresztény testvéreink mindennapjaira.
A szatmári egyházmegyében a gyülekezetek különböző időszakokban szervezik meg az alkalmat.
2024. BIBLIAI ALAPIGÉJE
Az irgalmas samaritánus (Lk 10,25–37)
“Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!” MBT bibliakiadása
Részletesebben: https://www.meot.hu/dokumentumok/2023keresztyen/ImahetiFuzet2024.pdf
A téma naponkénti felosztása (2024. március 3 – 10.)
- nap (Vas.) Szolgál: KÜRTI TAMÁS (Szatmárgörbed, Kakszentmárton)
Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? (Lk 10,25)
Segíts, Urunk, hogy életünkben rád tekintsünk!
Olvasmányok:
- Róm 14,8–9
- Zsolt 103 (102),13–18
- nap (Hé.) Szolgál: MAJOR ILDIKÓ (Szatmár-Szamos-negyed, lelkipászt.)
A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat” (Lk 10,27).
Uram, segíts, hogy egész lényemmel szeresselek téged, felebarátomat és magamat!
Olvasmányok
- 5Móz/MTörv 10,12–13
- Zsolt 133 (132)
- nap (Ke.) Szolgál: SZABÓ SZILÁRD, prédikátor (Szatmári Magyar Baptista Gyülekezet)
Ki az én felebarátom? (Lk 10,29)
Urunk, nyisd meg szívünket azok iránt, akiket nem látunk!
Olvasmányok:
- Róm 13,8–10
- Zsolt 119 (118),57–63
- nap (Sze.) Szolgál: KOCSIS NORBERT JÓZSEF (Szatmár-Szamos-negyed, segédlelkip.)
Amikor meglátta, elkerülte. (Lk 10,31)
Soha ne forduljunk el a szükséget szenvedőktől!
Olvasmányok:
- Ézs/Iz 58,6–9a
- Zsolt 34 (33),15–22
- nap (Csüt.) Szolgál: KOCSIS LEILA (Szatmár-Szigetlanka, segédlelkipászt.)
Odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte azokat. (Lk 10,34)
Urunk, segíts, hogy meglássuk a sebeket, és reménységet találjunk!
Olvasmányok:
- Jóel/Jo 2,23–27
- Zsolt 104 (103),14–15.27–30
- nap (Pé.) Szolgál: NAGY DÁVID (Szatmár-Németi, segédlelkipásztor)
Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. (Lk 10,34)
Urunk, alakítsd egyházainkat „fogadóvá”, ahol szívesen fogadják a szükséget szenvedőket.
Olvasmányok:
- 1Móz/Ter 18,4–5
- Zsolt 5,11–12
- nap (Szo.) Szolgál: GÁTI GÁBOR (Szatmár-Láncos, segédlelkipásztor)
Jézus mondta: Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja? (Lk 10,36)
Urunk, mutasd meg, hogyan válaszoljunk felebarátunknak!
Olvasmányok:
- Fil 2,1–5
- Zsolt 10,17–18
- nap (Vas.) Szolgál: KÜRTI TAMÁS (Szatmárgörbed, Kakszentmárton)
Jézus erre azt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj! (Lk 10,37)
Urunk, hadd legyen közösségünk országod jele!
Olvasmányok:
- Róm 12,9–13
- Zsolt 41 (40),1–2