A tavalyi tanév során a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (KPTI) első alkalommal szervezett nyílt napot a lelkipásztori hivatás és a teológiai képzés iránt érdeklődő fiatalok számára. Arra az alkalomra Aradtól Székelykeresztúrig 44 fiatal jött el kísérőjével, hogy részt vegyen az intézetet bemutató programokon.
Idén március 8-án, pénteken, kerül megrendezésre az esemény, amelyre az eddigiekhez hasonlóan várjuk a magukban elhívást érző ifjakat. Kérjük a lelkipásztorokat, vallástanárokat, hogy felkarolva az ügyet, hozzák el ifjúsági csoportjukat, térségük érdeklődő fiataljait, és e lehetőség által is ébresztgessük és erősítsük az egyházi szolgálaton gondolkodó híveinket.
A program a tavalyihoz hasonló elgondolású, de teljesen más tartalmú lesz, így azokat is szívesen látjuk, akik már az előző alkalommal is vendégeink voltak.
Annak is nagyon örülünk, ha más pályát választó, de Isten és az egyház ügye iránt elkötelezett fiatalok látogatnak el hozzánk, akik kíváncsiak a teológiai képzésre, és meg szeretnék nézni, hogyan készülnek a lelkipásztorok Isten szolgálatára.
A részletes program a következőképpen alakul:
9:00 Érkezés (kávé, tea)
10:00 Áhítat
10:15 Köszöntések
10:30 Próbaóra (Újszövetség) – Éles Éva
11:10 Próbaóra (Gyakorlati teológia): Önismeret – Horváth Levente
12:00 Találkozás a teológia ifjúságával
13:00 Könyvtár, tantermek, bentlakási szobák megtekintése
13:30 Ebéd
A programon résztvevőknek ebédet biztosítunk.
Kérünk minden érdeklődőt, hogy az alábbi űrlapon regisztráljon az eseményre:
Szívesen vesszük, ha az eseményt más fórumokon, levelezőlistákon, közösségi hálón népszerűsítik.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Tisztelettel,
Kató Szabolcs Ferencz
egyetemi adjunktus