Isten kegyelméből immár hagyománnyá vált az Erdélyi és Partiumi Református Kollégiumok Közös Tanévnyitójának megrendezése, melyre az idei évben szeptember 19 – 21. között került sor. Ez alkalommal a Kézdivásárhelyi Református Kollégium volt az esemény házigazdája. Kettős ünneppé vált így a találkozó, hisz a kézdivásárhelyi Refi most ünnepelte megalapításának húszadik évfordulóját is.
A rangos eseményen a Szatmárnémeti Református Gimnázium is részt vett. Intézményünket Czibere Sándor – Zoltán földrajztanár, Póti Eduárd – János történelemtanár, illetve Varga Tímea és Oláh Erick tízedik osztályos diákok képviselték.
Péntek az utazás jegyében telt. Már kora délelőtt útnak indult kicsiny csapatunk, de csak este érkeztünk meg Kézdivásárhelyre. Ez nem csak a mintegy 450 km-nyi távolságnak tudható be, hanem annak is, hogy több alkalommal is megálltunk utazás közben. Első hosszabb pihenőnk Farkaslakán volt, ahol megtekintettük a Tamási Áron tiszteletére emelt emlékművet és az író sírját is. Másodszor végcélunkhoz közel, a Nyergestetőn pihentünk meg, ahol az emlékmű és a kopjafákalatt emlékeztünk az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseire. Érkezésünk után az est további része ismerkedéssel telt.
Szombat délelőtt történelmi városnéző sétán vehettünk részt, ahol megismerhettük az „udvarterek városának” rövid történetét, és megcsodálhattuk műemléképületeit. Ezt követően a Kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumot látogattuk meg, ahol a városban egykor működő tizenegy céh közül kilenc tárgyi emlékei vannak kiállítva, valamint a híres Zsuzsi és Andris babagyűjtemény, amely Erdély és Csángóföld valamennyi tájegységének népviseletét bemutatja. A tényleges program ebéd után kezdődött: amíg a diákok városnéző programon és szabadidős tevékenységekben vettek rész, addig az igazgatók, iskolalelkészek és tanárok Dr. Pálhegyi Ferenc előadását hallgatták meg a következő témában: A nevelés materialista, humanista és bibliai szemlélete. Délután folyamán ünnepi gálára került sor a Vigadóban, Húszéves a Kézdivásárhelyi Református Kollégium címmel. A gálán felléptek a Kézdivásárhelyi Benedek Elek Óvoda kicsinyei, az iskola egykori diákjai, valamint a Kollégium diákzenekara és diákszínjátszó köre is. A gálát követően diákjaink a helyi diákpresbitérium által szervezett programokon vehettek részt. Ekkor került sor a szintén hagyományos programnak számító szakmai fórumra, ahol minden jelen lévő iskola képviselője beszámolhatott az elmúlt év eseményeiről, sikereiről és gondjairól, illetve próbáltunk közösen megoldásokat keresni a legégetőbb problémákra. A napot végül fogadás zárta a Kollégium épületében.
Vasárnap reggeli után a Kollégium udvarán gyülekeztünk, ahonnan az erdélyi és partiumi református kollégiumok zászlóinak kíséretében vonultunk át a református templomba. A tanévnyitó istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Nt. Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora végezte, majd következtek az ünnepi beszédek. Végül Szőcs Ildikó, a Nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium igazgatója vehette át kiemelkedő teljesítményéért a Bethlen díjat, melyet szintén minden évben a közös tanévnyitó alkalmával szoktak átadni. A tanévnyitó után ünnepi ebédre került sor a Gábor Áron Oktatási Központ éttermében. Mindezek után kissé elfáradva, de lélekben megerősödve vágtunk neki a hazavivő hosszú útnak.
Póti Eduárd



