Különféle programokkal emlékeztek a Reformáció Napjára

Cikk Forrása: Szatmar.ro

A hagyományokhoz híven idén is tartalmas emléknapot rendezett a Reformáció Emléknapja alkalmából a Szatmárnémeti Református Gimnázium. A diákok és tanárok egyaránt különböző programokon – kézműves foglalkozáson, vetélkedőkön, sportrendezvényeken és kiállításokon – vehettek részt.

Október 30-án ünnepi istentisztelettel vette kezdetét az a rendezvénysorozat, amelyet a Református Gimnázium diákjai és tanárai szerveztek a Reformáció Napja alkalmából. Ez alkalomból Nagy Sándor esperes hirdette az igét. A hagyományos tevékenységek mellett minden évben új programok is várják a diákokat, ilyen volt idén az istentisztelet utáni közös énektanulás és az a színdarab, amelyet a XI. B. osztályos tanulók egy csoportja mutatott be a Láncos templomban.
„Körülbelül öt-hat éve döntöttünk úgy, hogy iskolánkban rendhagyó nappá avatjuk a Reformáció Emlékünnepét, mert úgy látjuk, hogy ennek értelme és haszna van” – nyilatkozta Szilágyi Éva igazgatónő.
A műsor után a diákok és tanárok átvonultak az iskola épületébe, és ki-ki a maga osztályában vett részt az egyes foglalkozásokon. Az előkészítő és az első osztályos diákok Kálvin-maszkot készítettek és furulya oktatáson vettek részt, az ötödikesek és hatodikosok pedig bibliajelző-, karácsonyi képeslap- és origami készítéssel foglalatoskodtak. A hatodikosok egy kiállítást is berendeztek régi és új bibliákból, énekeskönyvekből, konfirmációt és más egyházi eseményeket megörökítő képekből.

Vélemény, hozzászólás?