Mt. 20,29-34
Azonnal – Hit, kiáltás, követés
Bevezető
A műtő előtt álltam. Kint a hó leple alatt aludt a föld, míg az ajtó mögül hallottam lányom keservesen és segélykérően síró hangját. Ekkor kapta be a műtét előtti injekciót, mely gyorsan elkábítja, előkészíti az altatáshoz, s aztán a szike okozta vágási hangot a mély álom már elnémítja. Szerettünk volna mihamarabb túllenni a műtéten, jó lett volna azonnal, rögtön magunk mögött hagyni a fájdalmakat.
Az Igében szereplő két jerikói vakról azt olvassuk, hogy azonnal meggyógyultak!
Ezek az emberek, akik valószínűleg nem csak vakok, de koldusok is voltak, Jerikó határában találkoznak Jézussal. Annál a településnél, mely a világ legalacsonyabban fekvő városa (300 m tengerszint alatt), 35 km-re Jeruzsálemtől, s amely csak itt említtetik Máté evangéliumában.
Jézus idejében szembetegségek gyakoriak voltak. Az erős napsugárzás, a szálló por szemgyulladást okoztak, mely vaksághoz (gör. tüflosz) vezethetett. Kultuszi szolgálatot nem végezhettek, sőt az áldozati állat sem lehetett vak. A qumráni gyülekezet kizárta őket. A vakságot az ószövetségi nép Isten büntetésének tartotta.
Jer Sir 4,14 örökíti meg, hogy segítségre szorultságuk közmondásos volt.
Péld 20,12 pedig arról tanúskodik, hogy Izrael népének nem voltak illúziói, tudta, gyógyító csak Isten lehet
Farizeusokról Jézus mondja: „világtalanok vak vezetői (Mt 15,14)
Érdekes, hogy a pszihológusok arról nyilatkoznak, hogy egyre többen a látás elvesztésétől való alaptalan félelemben, a szkotomafóbian, és a sötétségtől való a nyktofóbia-n szenvednek.
Életünkben hányszor nem adatik megoldás, főként nem azonnal. De ez az „azonnal” mégis felvet néhány alapvető kérdést.
Igehirdetés 4 kérdés-gondolata:
- – Hisszük-e, hogy ez a Jézus valóban Isten Fia, Megváltó, akinek egyedül van hatalma könyörülni rajtunk? (30)
- – Kiáltunk-e hozzá, kitartóan, hangosan, és még hangosabban?
- – Meg tudjuk-e konkrétan fogalmazni a nyomorúságunkat, amiből szabadulást kérünk, ahogy ez a két vak ember teszi? (33) Merünk-e szembesülni kínunkkal, vétkünkkel, hogy aztán azt odakiáltsuk elé?
- – (végezetül) Jézus követése
1. Hisszük-e, hogy ez a Jézus valóban Isten Fia, Megváltó, akinek egyedül van hatalma könyörülni rajtunk? (30)
A XXI. század embere annyi mindenben hisz: az Európai Unióban, a Pártban, a Földön kívüliekben, a klónozásban. A babonaság, ráolvasás és jóslás jelensége pedig ma is ott él vidékeken, gyülekezeteinkben is. A horoszkóp ki sem maradhat a napilapok hasábjairól. Isten azonban azt mondja: „rajtam kívül nincs más szabadító” (Hós13,4). A történetben szereplő két vak így kiált „Dávid fia”. Olyan hitvalló kiáltás ez, melyet általában Máténál a szerencsétlen emberek használnak Jézusra (ilyen a néma, a vak megszállott meggyógyítása után a sokaság, majd a kánaáni asszony szólítja meg őt így). Ugyanakkor ez megfogalmazás előrevetíti a bevonulásakor elhangzó jeruzsálemi tömeg kiáltását is. Az „Úr” (Küriosz) kifejezést Máté evangéliumában a hivő ember általában feltámadott úrra használja. Ne feledjük, hogy a történet passió időszakát nyitja meg, utolsó csodatörténet, a szenvedésbe és feltámadásba mutatja az utat.
Nt. Egyházmegyei Közgyűlés! Péterrel és a két vakkal együtt valljuk, s legyen ez legfontosabb határozata közgyűlésünk, életünk jegyzőkönyvében: „Hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia”. (Mt 16,16)
2. Kiáltunk-e hozzá, kitartóan, hangosan, és még hangosabban?
Ma szégyen kiáltani, pedig nem érdem csendben tűrni; ha emberek előtt célszerű is a csendes tűrés, Isten előtt lehet kiáltani! A zsoltárok könyvében gyakran hallunk Istenhez kiáltó emberekről. A történetben arról olvashatunk, hogy sokaság követte Jézust, olyan zarándokok, akik a páska ünnepére igyekeztek. A két vak kiált (eredeti szöveg: kiált, ordít, Mk 5,5: a haláltusa alkalmával kiadott hangra is vonatkozik). Nagyapám mesélte, hogy a második világháború szörnyűségei közül leginkább a halál előtti ordítások vésődtek mélyen életébe. Hasonlóan kiáltanak a vakok is Jézushoz. Jakubinyi kommentárjában azt írja, hogy a koldusok rámenő magatartása kihozza sodrából a tömeget, ezért akarják elhallgattatni őket. Tehát nem a koldulásuk volt zavaró, hisz az megszokott jelenség volt a palesztinai városok környékén.
Nem tudjuk pontosan, hogyan jutott tudomásukra, hogy közeledik Jézus. Talán úgy, hogy közeledésével növekszik hírneve, vagy: valakik sokaságból mondják el. Mindenesetre közeledése olyan alkalom és lehetőség, amit nem szabad elmulasztani.
Nt. Egyházmegyei Közgyűlés! Úgy vagyunk, mint a jeruzsálemi tömeg: nem vesszük észre a dolgokat, másik ember baját, gondját, mert elvakít saját életünk boldogulásának nehézségei. Egyáltalán mi a véleményünk ezekről az összejövetelekről? Unalmas időtöltés, nyűg, szükséges rossz, többórás türelmetlenség, egymásra kiáltás lehetőségének helyszíne, lehetőség arra hogy otthon maradjunk? Vagy pedig lehetőség arra, hogy találkozzunk Krisztussal és barátainkkal, gyülekezet a gyülekezettel. Lehetőségek meglátása Jézusban és rajta keresztül. Lehetőség az együttes, közös és hangosabb kiáltásra. Néma gyermeknek az anyja sem hallja a szavát. Fogalmazzunk meg ma építő kiáltó mondatokat Isten, egyházunk, nemzetünk, vagy akár a politikum felé.
3. Meg tudjuk-e konkrétan fogalmazni a nyomorúságunkat, amiből szabadulást kérünk, ahogy ez a két vak ember teszi? (33). Merünk-e szembesülni kínunkkal, vétkünkkel, hogy aztán azt odakiáltsuk elé?
2009-ben készült a Vakság, eredeti nyelven Blindness című film, amely arról szól, hogy az Orvos és a Felesége két hétköznapi ember a káosz középpontjában találja magát. A véletlennek köszönhetően az asszony immunis a különös járványra, amelynek hatására egy egész város lakossága megvakul. A hatóságok karantént rendelnek el. Annak ellenére, hogy az asszony lát, vakságot színlel, hogy ne szakítsák el a férjétől. A maga számára is meglepő módon az elhagyott szanatórium rettenetes világában valódi vezérré válik és arra ösztönzi az embereket, hogy tanuljanak meg a gyötrelmek és a bizonytalanság közepette életben maradni. Egyik jeles mondata így hangzik: „az egyetlen, ami ijesztőbb a vakságnál, az hogy egyedül lenni olyanként, aki lát”.
Nt. Egyházmegyei Közgyűlés! Az Ige világosságánál megnyílhat szemünk a látásra, ehhez azonban az szükséges, hogy megfogalmazzuk és lássuk nyomorúságunkat, kellő látleletet (diagnózist) készítsünk róla és ezek után kérjük a vakokkal együtt: „Uram, (azt kérjük) h. megnyíljanak a mi szemeink”. Nem elég tünetkezelő szemcseppet használni. Meg kell látnunk, kinek mire van szüksége, milyen lehetőségek vannak egyházközségekben, egyházmegyében, reformátusságunkban. Jézus most kérdez: „Mit akartok, hogy cselekedjem? Mire van szükségetek?” Azt feleljük, – nincs miért szégyellni -: van ahol pénzre, mert a lelkipásztor már rég nem vette fel a fizetését, kongruára, egészségre, igazi családra, munkabírásra, esetleg földintéző bizottságra, amely azon fáradozik, hogy az elkobzott földek visszakerüljenek méltó helyükre, gazdasági referensre, pályázatíróra, gyülekezetek közötti, – húsz év utáni – megbékélésre. Közösen kell kérjük: nyíljék meg a szemünk. Csodálatos a mai alkalomra a többes szám megfogalmazása: a miénk, a mi szemünk, a közösségé. Lássuk Jézust, önmagunkat, lehetőségeinket. Ne higgyük azt, hogy mindent látunk. ”Mert most tükör által homályosan látunk”, csak később „színről színre” (1Kor 13,1-13). Számoljunk továbbá azzal is, hogy lesznek gátak, akadályok (pl. tömeg) a látásban és Jézus követésének.
Csodálatos, hogy Jézus a kereszt tövében meghallgatta a két vak kiáltását. Hisszük, hogy minket is.
4.Jézus követése
A történet azzal zárul, hogy a két meggyógyult követi Jézust. Csatlakoznak a sokasághoz. Jézus nem csak a szemet gyógyította meg szolgálata által, hanem a lelket is, azokat, akik hittek benne, akiket az előítélet nem tett vakká. Homérosz egyes források szerint vak énekes volt, az ókori szobrászat is vak aggastyánnak ábrázolja; John Milton angol író úgyszintén,; Pete Eckert amerikai képzőművész így vall önmagáról: „Nem vettem komolyan a fotózást egészen addig, amíg teljesen meg nem vakultam.” Vakon is tudtak alkotni.
Énekeskönyvünk 296. éneke, – az „amint vagyok, vak és szegény…” gondolata bátorít minket is: Jézus elfogad bennünket, követhetjük őt ebben a földi életben, mint tükör által homályosan látók, mint –hisszük a későbbiekben – az általa meggyógyultak. Hisszük, hogy követése által meggyógyulunk, még akkor is, ha e földi életben egyelőre még látásunk nem „tökéletes”, de az élet után „színről színre” megláthatjuk. Láthatjuk, amit „szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív meg nem gondolt, amelyben Istent mindörökké magasztalom” (HK 58). Ámen