A költő születésének 75. évfordulóján.
Tisztelt vendégeink! Kedves barátaink!
A történelem gazdag palettájára lép az, aki Batiz község protestáns történelmi eseményeit helyezi górcső alá, hiszen Batizi András reformátor csendes, hitet tápláló énekeitől eljuthat a kuruc-labanc szabadságharc halálosztó, dörmögő ágyújáig; s megpihenhet Tompa Mihály szerelmes és Szilágyi Domokos játékos költészeténél.
A Batizi Református Egyházközség, karöltve a Szatmárnémeti Református Gimnáziummal esztendőről esztendőre méltóképpen emlékezik és ad hálát Istennek e gazdag, s a mában is sok üzenetet átörökítő történelmi eseményekről és személyekről.
A Szentírás szavai így hangzanak: „Most azért… mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg Téged...” (2Mózes 33:13)
Engedtessék meg, hogy elsősorban szóljunk a kuruc-labanc szabadságharc idején, 1672. szeptember 20-án elesett, a Református Gimnáziumban tanult fiatalokról, kiknek bátorságát jelzi a református temetőnkben fölállított emlékmű. 341 évvel ezelőtt közel ötven fiatal egy olyan utat választott, mely a halálba vezetett. De nem azért döntöttek emez úton való járás mellett, mert unatkoztak, vagy, mert szórakozni akartak, esetleg kalandot kerestek, nem is meggondolatlanságból, forrófejűségből, hanem azért, mert számukra akkor ez jelentette a legnagyobb életcélban megtestesülő tettet: harcolni a szabadságért. Kevesen voltak, de nem ezért buktak el. Kommunikációs hiba csúszott be a haditervbe. A stratégia a következő volt, idézet következik: „a kuruc gyalogság vezére, ily hadi fortélyt gondolt s alatta valóinak parancsolatban ki is adta, hogy amidőn a németséggel annyira jutnának szembe, hogy az agyúval kezdene tüzelni, amidőn az ágyú serpenyőjében a puskapor füstit meglátják, csapják le magukat, hogy a fentjáró golyóbist kár nélkül kikerüljék. Ez a rendelés pedig a lovas kurucságnak tudtára nem adatott. Elkezdvén azért a német sereg az ágyúzást, a gyalog kurucság a szerint lecsapta magát, amint a rendelés volt: ezt látván a lovasság, nem tudta egyébre mire vélni ezen látást, hanem hogy mind egyszerre lecsapta az ágyúgolyóbis a gyalogságot, minek okáért megrettenvén: futásnak fordítják lovaik szíját…” idézet bezárva.
Kedves vendégeink, ha legyőzettetünk, az nem azért fog bekövetkezni, mert kevesen vagyunk, hanem azért mert nem jó a kommunikáció közöttünk, nem tudjuk, s talán nem akarjuk megérteni egymást. Elbeszélünk egymás mellett és ellen. Elveszhet a tiszta párbeszéd hiánya miatt egy család, egy gyülekezet, egy kisebbségben élő nép, egy nemzet, egy világ.
Tehát kevesen voltak… ötven fiatal. Lehet, hogy kevesen vagyunk mi is, vagy csak így érezzük, de:
– Berzsenyitől mi is megtanultuk, hogy „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”,
– kevesen vagyunk ugyan, de József Attila szavai figyelmeztetnek, amikor már erőnk lankad: Nem lehet, nem soha – hozzáteszem – feladni a harcot
– kevesen vagyunk ugyan, de Ady Endrétől megtanultuk, hogy Harc a Nagyúrral akár sikerrel is végződhet
– kevesen vagyunk ugyan, de a hivő Madách ezt tanácsolja: Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!
– kevesen vagyunk ugyan, de Szilágyi Domokos Útóhang-jának dallama ezt súgja: több a kevés a soknál
– végezetül kevesen voltak a harcban, de a Szentírás szavaival üzenik az utókor számára: Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam
Kedves vendégeink! Tisztelt hölgyei és uraim!
Noha a világ szüntelenül azt súgja, hogy nem érdemes küzdeni, a közösségért munkálkodni, vállalni a harcot, – és noha nagy igazság van Márai Sándor szavaiban, mely szerint az ember végül felfalja vágyait, – mégis az Istentől kapott feladatot vállalnunk kell: a nékünk adatott úton küzdve, néha megfáradva és megkeseredve, de végig kell járni, el kell végezni a reánk bízott feladatot, a talentumokkal sáfárkodnunk kell. Idézet következik, mely a kevés és az út fogalmát diadalmasan összekapcsolja: “Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.” (Máté 7,14.)
Kívánom, hogy ezt azt utat, – lehet, hogy ugyan kevesen vagyunk -, közösen keressük és találjuk meg!
Szilágyi Domokos édesapja, Károly, a gyülekezet lelkipásztora volt 1955 és 1974 között. A költőre máig is emlékeznek a községben élő kortársai, volt ismerősei. A Református Egyházközség hívei és RMDSZ-tagok 1991. október 27-én emléktáblát helyeztek el tiszteletére a parókia falán. Föntebb az olvasó találkozhatott azzal a tudósítással, mely szerint a gimnázium tanári karával és diákságával minden esztendőben megemlékezünk a költőről. Továbbá Szilágyi Éva igazgatónővel a gyülekezet lelkipásztora öt esztendővel ezelőtt megálmodta és létrehozta a „Szilágyi Domokos Református Egyházmegyei Szavalóverseny”-t, mellyel olyan hagyományt kívántunk teremteni, mely feléleszti és fenntartja az ifjúságban a Szilágyi Domokos költészete iránti érdeklődést. A szavalóverseny első alkalommal 2008-ban került megszervezésre, ekkor 18-an jelentkeztek. Évről évre nőtt a szavalni vágyók száma, így a tavalyi esztendőben már közel ötvenen vettek részt. Idén mivel 83-ra nőtt a szavalni vágyók száma, – ezért az operativitás érdekében a diákok két csoportra oszlottak. Élmény volt az idén is meghallgatni az óvodás kortól az érettségi előtt álló diákokig a „bizonyságtevőket”. A versmondóknak összesen két (korábbi években három) Szilágyi Domokos-verset kellett tudniuk: egy kötelező és egy szabadon választott verset. A kétfordulós verseny első szakaszában a kötelező verset mondták el a versenyzők, a második fordulóban került sor a szabadon választott vers elmondására. Csak zárójelben említem meg, hogy volt olyan gyermek, aki román iskolában tanul, s a szavalóverseny után mondta el felkészítő lelkipásztorának a következőt: „milyen szép is a mi magyar nyelvünk. Szeretnék ezután magyar iskolában, anyanyelvemen tanulni”. Az idei esztendő zsűritagjai megérdemlik, hogy nevüket fölolvassam: Bessenyei István színművész, Szilágyi Éva tanárnő, Kereskényi Sándor irodalomtörténész, dr. Vass Zoltán orvos, Lovász Erzsébet tanárnő és Barakonyi Gergő újságíró. Az idei esztendő nyertesei: alsó tagozatosoknál: Puskás Panna, V-VIII osztályosoknál Moroz Hannelora, a középiskolásoknál Popp Titusz. Ők a mai napon velünk együtt emlékeznek. Az előkészítősök és elsősök szavalatait nem rangsorolta a szűri, de könyvjutalommal és oklevéllel díjazták igyekezetüket. A jelentkezőket évről-évre elkísérik családtagok, lelkipásztorok, felkészítő tanárok, ismerősök és barátok. Az idén így 170-en hallgathattuk Szilágyi Domokos költeményeit, de hiszem, hogy otthon is elmondták a szülőnek, a barátnak, a nagyszülőnek, így akár ezren is részesei lehettek e verseny gyümölcsének. A vetélkedőn résztvevők mindegyike emléklappal, ajándékkal és könyvekkel térhetett haza. Együtt gyűlhettünk össze Isten Igéje és a Vers asztala köré, hogy lélekben, barátságban, tudásban és könyvjutalomban gazdagodva térhessenek vissza gyülekezeteibe, hogy elmondják, – és vigyék önök is, kedves vendégeink a hírt: Szilágyi Domokos neve nem csupán a református parókia falán lévő emléktáblába van belevésve, hanem az őt és munkásságát egyre jobban szerető és tisztelő gyermekek, középkorúak és idősek életébe is.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
