A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségét az a megtiszteltetés érte, hogy összeállíthatta a 2012-es év Kárpát-medencei imanap anyagát. Igyekeztek legjobb tudásunk, és az adott lehetőségek szerint eleget tenni a kihívásnak. Elkészült a programfüzet és a CD, amit sikerült eljuttatni a Kárpát-medence minden református egyházkerületébe. Remélik, hogy minden gyülekezet be tud kapcsolódni imaközösségbe. Isten kegyelméből december 2-án sok ezer református fog könyörögni a királyhágómellékiekért és egész népünk lelki megújulásáért.
„Ha nemzetünknek valaha szüksége volt Isten irgalmára, eligazító kegyelmére, akkor most van itt az az idő. Kérnünk kell hatalmas Urunkat arra, hogy tartsa meg népünket az Ő kegyelmében, hogy megláthassuk a kiutat a jelen gazdasági, politikai, erkölcsi válsággal terhelt helyzetéből, hogy tudjunk helyes döntéseket hozni egy boldogabb jövendő érdekében. Látnunk kell, hogy nincs más kiút számunkra, csak az Isten útja. Ezt hangsúlyozza az Úr Jézus Krisztus csodálatos önkijelentésében : „Én vagyok az út, az igazság és élet. Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam” (Jn 14,6) Ezúttal mondunk köszönetet egyházkerületünk vezetőségének, a nőszövetség elnökségének, az imanapi füzet szerzőinek az anyag összeállításáért és kiadásáért. Köszönet a vendéglátó gyülekezeteknek az előkészítő konferencia megrendezéséért és a vendégek megajándékozásáért.” –mondta Bogya-Kis Mária a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nőszövetségi elnöknője.
Csűry István püspök is üdvölözli az eseményt: „Különös öröm számomra, hogy a kárpátmedencei magyar református nőszövetségek itt a Partiumban készítették elő a december másodikára tervezett imanapot. Kívánom, hogy tudatos imádkozók legyenek, akik érzékelik a saját női felelősségüket a társadalom minden rétegéért, akik méhük gyümölcséért és minden más anya, más gyermekéért lélekben térdre tudnak ereszkedni, hogy egyre kevesebb legyen a letörendő lánc, a leverendő bilincs. Legyen Isten hajlékában otthonos élete minden magyar asszonynak, hogy már utódaikat, mint tősgyökeres Krisztus követőként hozhassák világra, akik már nem lehetnek áldozatai a kísértés álnok csábításának.” – mondta a püspök
Megyénkben több helyen is együtt tartják meg az imanapot. A Nagykárolyi Református Egyházmegye Hadadon ünnepel, ahol egybeköti az ünnepséget a hadadi nöszövetségi zászló avatásával. Szatmár-Szamosnegyeden a Szatmári Református Egyházmegye Nőszövetsége imádkozik együtt, itt Balogh Enikő kismajtényi lelkipásztornő igei szolgálatával kezdődik az esemény. Több egyházközségben, így Apában is, a nagy távolság miatt, saját templomukban imádkoznak együtt, ide a szatmárgörbedi és aranyosmeggyesi gyülekezet is csatlakozik, igét hirdet Kürti Tamás.
Mindenütt ugyanazon liturgia, menetrend szerint, előre megirt imádsággal könyörögnek a népért és zsoltárokkal, dicséretekkel dicsőítik a Mindenhatót.