Jótékonyság Tünderhon létrejöttéért

A Szeretetközpont Egyesület július 24-én, vasárnap, a délelőtt 10 órakor kezdődő istentisztelet végén, a Szigetlankai Református Egyházközség templomában, egy rövid irodalmi előadást tart. A fellépő művészek Kovács Éva, Poór Lili díjas művésznő és Bándi Johanna színművésznők, Pilinszky: “Apokrif”, Reményik Sándor: “Akarom” valamint Ady Endre: “Misztérium” című költeményeit mutatják be.

Kérjük a gyülekezet perselyes adományát, támogatását mely nemes ügyet szolgál, a “Tündérhon” felépítését.

A nemrégiben elhunyt Löchli Tünde egyik legnagyobb tervének a befejezéséhez kérjük az istentiszteleten megjelenők segítségét. A mikolai Mosolyház társépületét szeretnék befejezni, s a bárkaotthont az ő tiszteletére Tündérhonnak fogják elnevezni.

Minden segíteni akaró, együttérző társunkat, nyitott lélekkel, szeretettel várunk.

“Nagy dolgokat tenni nem tudunk,

csak kicsiket, nagy szeretettel”

Teréz anya

Vélemény, hozzászólás?