Engedjék meg a kedves olvasók, hogy előszóként személyes érzéseimmel kezdjem. Első igazi interjúmat készítettem el, bevallom egy kicsit izgulva, mivel egyik példaképem volt az interjúalanyom. Tudom, hogy legelőször is Jézus az én példaképem, mert Ő mondta: példát adtam néktek…, de jó látni olyan útjelzőtáblákat, amelyek az igazi cél felé mutatnak. Én, mint lelkipásztor szintén ilyen útmutató kívánok lenni! Megdöbbentem és ugyanakkor egy kicsit meg is szégyenültem, amikor (szerintem és mások szerint is) a magyarság ma élő legnépszerűbb prédikátora, a Budapest-Pasaréti Gyülekezet nemrég nyugdíjba vonuló lelkipásztora a lehető legnagyobb egyszerűséggel leültetett egy székre, és azután már nem is interjúalany volt ő, hanem lelkigondozó és én pedig a gondozott. Egy dadogó „riporter” és egy roppant szerény, krisztusi ember párbeszéde álljon most előttünk!
—————————————————————————————————————-
R.E: Tiszteletes úr számára is elérkezett a nyugdíjas időszak. Nagy mérföldkő ez minden ember életében. Hogyan néz vissza egy tapasztalt, sokat látott lelkipásztor a szolgálati évekre?
Cs.K:. Bevallom, hogy olyan nagyon nem néztem még vissza, előre nézek mindig. Mindig a következő feladat érdekelt és azt néztem, hogy hol akar Isten használni, mi Isten szándéka velem. Dehát azért nem fölösleges visszatekinteni, és amire Isten megtanított évtizedek alatt, érdemes elraktározni és továbbadni másoknak is. A szolgálat alatt elsősorban Isten Igéjének az erejét tapasztaltam a személyes életemben is és mások életében is. Amint valaki úgy olvasta és hallgatta Isten Igéjét, mint hozzá szóló szavát, különös átalakulás kezdődött el az ő életében. Azt ma is tapasztalhatjuk, amit Pál apostol a Thesszalonikaiaknak ír, hogy: mivel ti befogadtátok az Istennek általunk hirdetett beszédét, az munkálkodik is bennetek, akik hisztek. Ezért vagyok hálás, hogy Isten éppen erre a szolgálatra indított el. Bármelyik más hivatásban boldog lehet valaki és végezhet lelki munkát is, de azért, hogy teljes munkaidőben megengedte Isten, hogy ezt végezzem, azért nagyon hálás vagyok. Láthattam ezt már kisgyerekek életében, konfirmandusoknál, ifjúságnál, a derékhadnál, az idősek lelkigondozása során, hogy isten Igéjének különös ereje és hatása van.
R.E:. Mennyi erőt ad az embereknek a visszajelzése, a munka gyümölcse a szolgálat végzése közben?
Cs.K:. Tulajdonképpen nagyon kevés szóbeli visszajelzés érkezett, viszont ha idő múltával láthatja az ember a szolgálatnak a gyümölcsét, az megint csak Isten iránti hálára buzdítja. Sokszor évek multán derül ki, hogy megoldódott, néhol meggyógyult egy ember élete, kiszabadult valamilyen megkötözöttségből, rendbejött egy házasság, boldogok lettek a gyerek, ezek az igazi visszajelzések.
R.E: Nem embereket követünk első sorban, de mégis megkérdezném, hogy milyen volt Joó Sándor után szolgálni, aki szintén kitűnő igehirdető volt?
Cs.K:. Ő az volt! És én ismerhettem őt. Évekig hallgathattam teológus koromban az igehirdetéseit, többször beszélgettünk is. Eszembe se jutott, hogy valamikor én leszek az ő utóda. Én olyan nagyra értékeltem őt, hogy teljesen meg voltam rémülve, amikor azt hallottam, hogy a presbitérium komolyan gondolja az én meghívásomat. Az állami és egyházi vezetőség nem akarta. A presbitérium egy évig imádkozott azért, hogy valaki olyan kerüljön Joó Sándor halála után oda, aki tovább viszi a missziót. Végül is látva azt, hogy nem emberi akarat visz oda, nem én törekszem, elfogadtam ezt Istentől kapott feladatként. Nem véletlenül szólt az első igehirdetésem az 1Kor 2 alapján arról, hogy félelem és nagy rettegés közt jöttem közétek. Ugyanakkor abban is bizonyos voltam, hogy a mi alkalmas voltunk Istentől van és ezt tapasztaltam egész életemben. Olyasmire is képessé tett, amire emberi adottságaimnál fogva teljesen alkalmatlan voltam.
R.E: Milyen volt a szolgálat a kezdetben, a másik rendszerben, a kommunizmusban? Hogyan élték ezt meg az anyaországban?
Cs.K. Ugyanolyan megkötöttség volt ott is, mint itt, de mi sem a miatt búsongtunk, hogy mit nem szabad, hanem igyekeztünk élni a lehetőségekkel. Azért Isten Igéjét hirdetni lehetett, azt nem írhatták elő, hogy mi hangozzék el a szószékről, a személyes beszélgetések során. Megint csak azt tudom mondani, hogy amíg Isten az Ő Igéjét adja a mi szánkba, addig Ő csodákat tud elvégezni és azokban a nagyon nehéz időkben, amikor sokféle félelem, nélkülözés, bizonytalanság között éltek nagyon sokan, Isten akkor is adott megtéréseket, derűs, kiegyensúlyozott embereket, akik mások életét is meg tudták könnyíteni.
R.E: Mivel volt másabb a modernizmus, liberalizmus korában szolgálni, mint a rendszerváltás előtt?
Cs.K. Nagy kísértés volt az első években az, hogy sok mindent szabad. Sokan minden nyitott ajtón beléptek és szétszóródtak. Ennek a gyülekezetek is kárát látták. Mi igyekeztünk sokan e tekintetben is Istenre figyelni; és csak amiről bizonyosak voltunk, hogy Ő bízza ránk, valamint Tőle kapott új feladat és új lehetőség; azokkal élni. Nagy dolog volt az, hogy a misszió előtt is sok kapu kinyílt s elindulhattak az evangelizáció, ifjúsági konferenciák, jöhettünk szabadabban határokon túlra is szolgálni, találkozhattunk egymással, szabadon erősíthettük egymást, lehetett lelki konferenciákat tartani és ezeknek sok szép gyümölcse volt. Valamint az is, hogy tarthattunk igealkalmakat kórházakban, börtönökben és az iskolákba is jobban bejutott az evangélium. Azután néhány dolog elrázódott: az amit tényleg csinálnunk kell és az amit meg kell hagyni másoknak, mert ahhoz jobban értenek, mert az nem feltétlenül misszió és diakónia.
R.E: Azt szoktuk mondani a mi magyar népünkkel kapcsolatosan, hogy az összetartás és összefogás hiányzik a legjobban belőlünk. Milyen üzenete lenne az itteni magyarságnak és a 43 országba szétszórt népnek.
Cs.K: Nem kérdés, hogy a magyarságnak össze kell fogni, össze kell tartani. A kérdés csak az, hogy milyen cél érdekében és milyen eszközökkel. Nagyon szomorú a megosztottság, amit az egész világon élő magyarok csoportjai között is tapasztaltam. Sok helyen ahelyett, hogy összefognánk, egymást segítenénk villongás van és sajnos ellenségeskedés. Akit egy kicsit is az evangélium irányít attól távol állnak az ilyen dolgok. Jó lenne azt a hangot erősíteni, mert a mi jövőnket mindenütt, itt Erdélyben, az anyaországban és a szétszórtságban is ez nagyban meghatározza, hogy megtaláljuk-e egymás kezét és együtt, egy irányba, egymást bátorítva haladni.
R.E: Mit üzen a válságban elő népünknek, mi a megoldás erre?
Cs.K: Egyrészt nekünk, keresztyén embereknek, lelkipásztoroknak, az egyháznak nyilván feladatunk az, hogy ebben a nehéz helyzetben tudjunk adni érdemi vigasztalást, bátorítást, bíztatást, jövőképet az embereknek, mégpedig a Biblia alapján. Ez a helyzeten még nem változtat, de megkönnyíti a túlélést, az életben maradást. Nekünk feladatunk az, hogy kicsiben is meg tudjuk oldani ezeket, és nem szabad nekünk legyinteni, hogy a nagyok ezt majd valahogy elintézik. Én bizonyos vagyok abban, hogy a történelem Ura és irányítója, a mindenható Isten, aki pontosan tudja, hogy most milyen helyzetben vagyunk, egyedül Ő tudja, hogy hogyan alakul ez majd és mi egyedül Tőle várhatjuk a jobbulást, de ezt azért nem széken ülve, malmozva kell néznünk, hanem a mi feladatunk. Amit ránk bízott, becsületesen el kell végezni. Én nagyon bízok az imádság erejében és nekünk ezért állhatatosan imádkoznunk kell, hogy Isten ne bűneink szerint cselekedjen velünk, és ne fizessen nekünk a mi álnokságunk szerint. Ma nagyon nagy szükség van reménységre, én mindenkit nagy szeretettel arra bátorítok, hogy merjünk építeni Isten ígéreteire és legyünk bizonyosak abban, hogy Istennek minden Ígérete be fog teljesedni.
R.E. Válts irányt, ez a prédikáció-sorozatnak a címe, amit Kolozsváron tart a Protestáns Teológiai Intézetben? Ez a megoldás mindannyiunk számára?
Cs.K: Nyilván, ha ezen azt értjük, amit az a sorozat próbál közel hozni a gyülekezethez, aminek ezt a címet adtuk: Válts irányt! Tudniillik, hogy a depresszióból, jövőkép nélküliségből, amit Lukács evangéliuma leírása szerint a két emmausi tanítvány képviselt ott húsvét napján, kigyógyuljon mindenki. Ehhez tényleg irányt kell váltani. Ők haladtak lemondóan, csüggedten, reménytelenül egy bizonyos irányba. Utána az Úr Jézus megfordította a gondolkodásukat, az életüket és az útjukat is és egész más irányba indította őket. Ilyen értelemben érvényes a felszólítás: Válts irányt!!!