
Torony- és harangszentelésre készül a maroknyi Nagypeleskei Református Leányegyházközség. Vasárnap 15 órától az egyházkerület főpásztora hirdet igét és tolmácsolja Isten áldását a gyülekezet felé.
Kovács Zsuzsanna kispeleskei és nagypeleskei református lelkipásztornő, a rendezvény szervezője lapunknak elmondta, hogy két éve szolgál a leányegyházközségben. Szolgálata első évében sikerült kivitelezni egy fából készült tornyot és egy félereszt, a második évben pedig harminckilós harangot sikerült öntetni a magyarországi Monoron. A támogatók hozzájárulásán kívül főként a mintegy 43 tagot számláló nagypeleskei református gyülekezet áldozatos munkája és adakozókészsége eredményezte a sikert. Mindezért egyedül Istené a dicsőség. Erre utal ezután a mintegy magasra mutató új, a nagypeleskei torony is.
A hálaadó ünnepségen zászlós felvonulással csatlakozik és örül az örülőkkel a nagypeleskei görög katolikus gyülekezet küldöttsége is. Csűry István püspök prédikációját Kovács Sándor esperes köszöntője és néhány szavalat követi. A kicsiny gyülekezet élni akarása példamutató és bátorító.