Kezdőlap / vers / Gyekmekláncfű

Gyekmekláncfű

Uram, ma én vagyok gyermekláncfüved.

Sárga vagyok és temérdek,

nagy réted közepén…

 

Sárga fiatalságom beérik lassan,

magokat terem, s magjaimnak

repülő szárnyakat teremtesz.

 

Én boldog vagyok és hagyom,

Kérlek, Uram, vidd e kicsi magvakat

Sorsuk felé …

 

Sorsukat csak Te ismerheted,

Az én dolgom most az elengedés.

Repüljön hát mindegyik szanaszét, Tefeléd…

 

A szél már libbenti egy-egy repülésre

kész Magod, s én csodálom

részeim önállóvá válását, s hagyom…

 

Újabb fuvallat jön, s visz még egy

csapatot, s bennem az elengedés

fájdalma lassan örömre vált, hagyom…

 

Már csak azokat a magvakat

őrzöm, kik félik az elszakadást.

Bátorítom őket: Hagyd magad vinni Utadon…

 

És egy erősebb fuvallat, Uram, őket is

Röpíti már, s én miértjét nem

firtatom, hagyom…, hagyom…

 

Sorsukat nem tudhatom.

Előttem rejtve a teremtő, sorsformáló

Szándék, szerepem az útra bocsátó oltalom.

 

Amíg engedted, Uram, neveltem s

oltalmaztam Magod. Most, hogy beértek,

Reád bízom őket…, ez a bizalom.

 

Tudom, hogy úgy van jól, ahogy

Te rendeled, Uram, és én bizalommal,

örömmel elengedve ragaszkodásom hagyom…,

Csak hagyom…

 

(Mészáros Adél)

Szóljon hozzá