Fodor Lajos: Két papos temetés

Ez már sándorhomoki szolgálatom idején történt.
A szomszédos, akkori lázári kolléga szabadságra ment, engem bízott meg a helyettesítéssel.
Meghalt a volt párttitkár, érkezett a hír, el kell temetni. Idős volt már, szegény, megérett a halálra. A család beszélt velem, felvettem az ilyenkor szokásos adatokat, de közben azt is elmondták, hogy a néptanácsnál a község jegyzőjétől azt a tanácsot kapták, hogy keressék meg a jegyző unokatestvérét, aki Szárazberken volt lelkipásztor, ő jobban el tudja temetni a megboldogultat. Szükségük lenne az én engedélyemre. Sebaj, villant át agyamon, velük mentem és együtt megbeszéltük a temetést: a háznál, a rend szerint én fogok szolgálni, Feri pedig a temetői szolgálatot végzi.
A temetésen sokan voltak az idegenek, megyei és községi elöljárók, a kommunista  párt emberei és mások.
Az alapigére nem emlékszem, csak arra, hogy a koporsó mellett arról beszéltem, hogy a materialistáknak és a hívőknek is ugyanaz a sorsa: sírba térünk valamennyien, de az már nem mindegy, hogyan fogadjuk a halált… Amikor idáig értem, többen átsétáltak a koporsó előtt, helyet változtattak– annak rendje s módja szerint eltemettük a párttitkár elvtársat. Leírt prédikációmat sokáig őrizgettem, az esperes  meg is megkérdezett e temetés kapcsán, de egyéb bajom nem származott belőle.
Lázáriban azzal “tüntettünk ki” egy volt párttitkárt, hogy két lelkipásztor kísérte utolsó útjára.