Felelősségteljes továbbadás – (Bírák 3)

Bír 2,1-10

„Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában.” (Zsid 3,7)

Bevezetés:

Mazsola és Tádé neve nem minden generációnak mond valamit. Ez egy televíziós bábfilmsorozat, nemzedékek cseperedtek fel nézve ezt a mesét. Manócska, kismalac Mazsola és a tengerimalac Tádé. Egyik történet arról szól, hogy manócska süt, és segíteni hívja a két kicsit. Kint lenni viszont kellemes, és egyiküknek sincs kedve bemenni. Manócska meghozza a végső döntést: a süteményből nem kaptok és Varjú bácsival eszem majd meg. Tádé megszeppen, de Mazsola mondja neki, hogy Manócska jószívű, elpárolog majd a haragja. Mire bemennek a két kis állat hoppon marad. Tádé értetlenkedik: De hát azt mondtad, hogy Manócska nem haragtartó. Mazsola pedig azt válaszolja: haragját nem is, de a szavát tartja.

1. A. Amikor végre Izráel megérkezett az ígéret földjére, amit nem más, mint Istentől kapott. Nem volt minden olyan csodás, sőt olyan békés sem. Miért? Miért kellett nekik kudarcok sorozatát elszenvedni? Erre a kérdésre a fejezet elején máris választ kapunk, maga a mennyei küldött mondja ki az isteni szót: megszegték a szövetséget. Egyszövetségi viszonyt látunk, ahol néha kell a népnek az Isten, néha viszont nem. Csakhogy a kettőség nem működik. Izráel népe elé egy mennyei küldött áll, hogy engedetlenek voltatok, amire figyelmeztetett az Isten, nem figyeltetek. Közel engedtetek magatokhoz egy olyan népet, aki sanyargatni fog titeket, aki fosztogatni fog köztetek. Izráel felismeri azt, hogy nehézségeiről nem az idegen népek tehetnek, hanem ők maguk. Mert ők voltak azok, akik közel engedték magukat.

Ha kudarcokat élünk meg, okát mindig keressük utólag, miközben ott cseng a fülünkben az annyit hallott mondat: Én megmondtam. Én szóltam.

Hol van Isten? Kérdi számonkérve Istent a bajban lévő ember. Engem egyáltalán nem érdekel az Isten/ vagy / Isten nem létezik – jelenti ki gőgös magabiztossággal az önmagát biztonságban érző ember. Időnként az illúzióink szertefoszlanak és nem marad más, mint a rideg valóság.  Amikor utolér a veszedelem kényelmesebb dolog másokat okolni. Hibáztathatjuk családi életünk gyengeségéért társunkat. Munkahelyi gondokért a főnököt vagy munkatársat. És sorolhatnánk.

Nehézségeik mögött engedetlenség áll, egy elutasított/ kidobott/ elfelejtett isteni szó, isteni figyelmeztetés. Meghallottuk-e az Igét, amit meg kellett volna hallanunk? Lehet megfosztva érezzük magunkat a lelkünkben, amikor arra gondolunk, hogy a mi engedetlenségünknek milyen következményei lehetnek?

Ma ha az ő Szavát halljátok ne keményítsétek meg a szíveteket.

1.B. Megdöbbentő, ahogy ez a nép reagál. Amint meghallja mit tett, elkezd sírni.  Ez is ismerős! Mennyi ilyen ember van, aki, ha nem is nyilvánosan, de magában siratja a saját életét, és méltán, mert nagyon is sírnivaló tud lenni a magányosság, a kisemmizettség, az elhagyatottság, a gyermeki hálátlanság, a hiába eltöltött élet, a nem gyógyuló testi betegség vagy fogyatkozás – és mind, a többi. Amit itt a Bibliában hallunk, az annyi, hogy sírtak – ám minden maradt a régiben… Sírtak, de nem változtatták meg útjaikat! Sírtak, de meg nem tértek. Ők nagyon sajnálják magukat, hogy ők milyenek, de saját bűneiken keseregni már nem akarnak. Istenhez visszatérő ember életében mindig öröm van, de előtte ott a sírás nem az önsajnálkozás sírása, hanem az Isten szerinti szomorúság, amely Istenhez való visszatérést eredményez, és ez ad örömöt. Ott a tékozló fiú története… Lesz ünnepi vacsora, mert aki elveszett megtaláltatott.

Ma ha az ő Szavát halljátok ne keményítsétek meg a szíveteket.

2. Azt írja Józsué meghalt, és a nép Józsué idejében és azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, de látták az Isten tetteit addig az Urat szolgálták. Utána egy másik nemzedék támadt, amely nem ismerte sem az Urat, sem tetteit.

Egy másik nemzedék támadt. Mondhatnánk, hogy könnyebb volt azoknak az embereknek hinni Isten létezésében, aki látták az ő szabadító tetteit: látták, ahogy víz fakadt a sziklából, ahogy kettényílt a tenger, hogy az Isten tűzoszlopként ott megy előttünk/ vagy épp felhőszlopként. Az utánuk következő nemzedék már nem hitt, ők nem élték át ilyen csodákat. Ezek az emberek ott éltek az Isten ígéretében, egy olyan földön, amit megkaptak az Istentől, mégis elfordultak tőle. Inkább alapoztak a látásukra, hogy mi volt vonzó a környezetükben. Miért fordultak el Istentől? Miért nem ismerték az Istent? Kérdezhetném úgyis, hogy a mai nemzedék miért nem ismeri az Istent? Miért nem harcolják tovább a hívő szülők és nagy szülők harcait a fiaik/unokáik? Vallásórás példa.

Ez a mai Ige felelősségre int. Olyan felelősségre, hogy én példája vagyok e gyermekemnek a hitben. Ne csak olyat halljak a gyerekektől, hogy olyan akarok lenni, mint nagymama, aki mindig ott ül a templomba. Hanem olyat is mondjanak, amit egy kisfiú mondott: Olyan akarok lenni, mint apa, ő hisz Istenben.

Felelősségetek van. Úgy gondolom, hogy nem véletlen, hogy a Bírák 2. fejezete volt az, ami a mai nap következett. Mai nap felelősségetek van, mindannyiótoknak, hogy a prédikáció után hazamentek, mert fáradtak vagytok, mert dolgotok, vagy itt maradtok a presbiterjelölő gyűlésen, mert nektek fontos, hogy milyen presbitere lesz a gyülekezetnek, hogy olyan legyen, akinek fontos az Isten, aki példát tud mutatni.

Elfelejtette ez a nemzedék az Istent. Elfelejthetünk sokmindent egy időpontot, találkozót, a tegnapi ebédet. Azt, hogy elfelejtjük valakinek a születésnapját nem nagy baj. Remélem a házaspárok nem haragszanak meg: az a kisebbik baj, ha elfelejtjük az évfordulót. Ha elfelejtjük az Istent, az az igazán nagy baj.

Ma, ha az ő Szavát halljátok ne keményítsétek meg a szíveteket.

A hívő embernek meg kell tanulnia együtt élni a kísértéseivel, Istentől kapott szabadságával élve a hit dolgaiban kell döntenie, és dönthet is.  Az a feladatunk, hogy naponként kell megvizsgáljam mi az, ami éket ver Isten és én közém. Mi az, ami bizalmatlanságot akar teremteni én és Isten között. Mik azok a szokások, amik távolítanak az Istentől. Mert senki nem úgy kel fel reggel, hogy na most hűtlen leszek az Istenhez. Ma nem akarom hallani mit mond az Isten nekem. Ma engedetlen leszek az Istenhez.

Lehet kemény beszéd volt a mai, de inkább a prédikáció legyen az, semmint a szívünk, a szívetek. Akarjátok meghallani az isteni szót, figyelmeztetést, akkoris ha nehéz, ha fáj. Azért, mert ez vezet bennünket az életre, mert nekünk is egy olyan szövetségünk van kötve Istennel, amiről azt mondja felbonthatatlan. Mert bár sírhatunk, önmagunkért, de azért is, ha felismertük, hogy az én hibám, én nem engedtem az Istennek. Bár úgy tűnhet itt csak büntetésről van szó, hanem kifogyhatatlan kegyelemről. Mert az Isten bírákat küld, szabadítókat. Ez a mi mentsvárunk, hogy ő mégis gondoskodik. ÍGY HÁT MA, HA AZ Ő SZAVÁT HALLJÁTOK NE KEMÉNYÍTSÉTEK MEMG A TI SZÍVETEK.

Kocsis Leila,

Szigetlanka

Vélemény, hozzászólás?