Egyházmegyei Nőszövetségi Találkozó Hiripen

Idén, június 18-án, vasárnap délután Hiripen találkoztak a Szatmári Református Egyházmegye nőszövetségei. Először tartottak vidéken ilyen jellegű nőszövetségi konferenciát. A 125 lelkes, kicsi gyülekezet 300 ülőhelyes, szépen felújított temploma zsúfolásig megtelt, a karzatfeljárón is ültek. 26 gyülekezetből érkeztek nőtestvérek lelkipásztoraik, lelkészfeleségek és presbitereik kíséretében.

Apák Napjának délutánján az imádkozó édesanyák és nagymamák találkoztak. Mert minden gyermeknek szüksége van egy imádkozó édesanyára!  Mi édesanyák és nagymamák ezért együtt imádkoztunk és tanultunk imádkozni saját gyermekeinkért és gyülekezeteink tagjaiért, Isten gyermekeiért! A mi Teremtő és Megtartó Istenünk minden nyomorúságban visszaállíthat a helyünkre bennünket. Ezt minden nemzedéknek meg kell tudnia, ezért a konferencia mottója a 102 Zsoltár 19 verse lett: „Meg kell ezt írni a jövő nemzedéknek, hogy dicsérje az Urat az újjáteremtett nép.” A konferencia programjának minden előadója és köszöntést továbbítója ezt hirdette különböző megfogalmazásban.

Az igehirdető lelkésznő, a KREK Nőszövetségi elnöke: Bogya Kis Mária, Szatmár-Szamosnegyedi lelkipásztor volt, aki 2 Tim 1,3-5  alapján beszélt az imádkozó édesanyák és nagymamák missziójáról és a hitbeli nevelés fontosságáról, például említett több bibliai imádkozó édesanyát és az egyháztörténelemből ismert, gyermekéért imádkozó édesanyákat is. ,,Ezen a nőszövetségi találkozón az édesanyák és nagymamák képmutatás nélküli hitével foglalkozunk. Pál apostol kedves köszöntő sorai tanúskodnak arról, hogy Timóteusnak, az ő kedves tanítványának képmutatás nélkül való hite van. De ez a hit a Timóteus nagymamájában Loisban és édesanyjában Eunikében is felismerhető.Ez a képmutatás nélkül való hit vonul keresztül három nemzedéken, összekötve a szíveket Jézus Krisztusban. Csodálatos örökség ez, amit a nagymamák, édesanyák az utódaikra hagyhatnak. Csodálatos kiváltság hívő, istenfélő nagymamának lenni, mert hitünk áldásai szétáradnak gyermekeinkre és unokáinkra is. Őszinte képmutatás nélkül való hitünk által utódainkat is megnyerhetjük a Krisztusnak, ha imádkozva kérjük rájuk Isten áldását. Jó, ha gyermekeink azt tapasztalják, hogy Jézus Krisztusba vetett hitünk őszinte, igaz képmutatás nélkül való hit. Minden gyermek mögött ott kell legyen imádkozó édesanyja, s minden nagy ember mögött fel kell fedeznünk az imádkozó édesanyát” – emelte ki az igehirdető

Nagy Erika, egyházmegyei nőszövetségi elnök, a konferencia szervezőjeként is szeretettel emlékezett az imádkozó déd-, és nagyszüleire, jelenlévő édesanyjára, akik imádkozni tanították és imádkoztak érte. Arra kell nevelnünk gyermekeinket, mint Timóteus édesanyja és nagyanyja, hogy életük minden idejében az Úrra bízzák magukat és Neki szolgáljanak! Isten meghallgatja a szívből jövő imádságokat!

A találkozó előadója, Illyés Zsuzsánna szolnokházi lelkésznő férjével és az érszőllősi gyülekezet néhány tagjával érkezett az Érmelléki Egyházmegyéből, a vendégfogadó lelkészházaspár családtagjaként.  Bemutatót tartott a Közbenjáró Édesanyák érszőllősi csoportjának megalakulásáról, tízéves munkájáról. Rövid ízelítőt kaptunk Fern Nichols, a mozgalom elindítójának, Minden gyermeknek szüksége van imádkozó édesanyára című könyvéből. Az édesanyák imádságának fontosságáról szóló vetítéses előadáson elhangzott többek között, hogy az élet nagy tragédiája nem a megválaszolatlan, hanem az el nem mondott imádság. A bemutatóhoz illusztrációként kapcsolódva, az érszőllősi Imádkozó Édesanyák csoportjának négy tagja osztotta meg az imádkozó közösségben szerzett személyes élményeit, illetve, hogy mit jelent számukra együtt imádkozni gyermekeikért és a közösség többi tagjáért.  Túrmezei Erzsébetnek az előadás előtt tanult, majd a bemutató után átismételt, megzenésített versének közösen énekelt sorai mélyen a szívünkbe vésték, hogy mennyire fontos naponta Isten előtt imádságban elcsendesedni.

A hiripi nőszövetség a Böszörményi Kata nevét vette fel, ennek életéről és a nőszövetség egykori újraalakulásáról beszélt Szilágyi Noémi egyházmegyei világi társelnök, aki lelkipásztor férjével, Szilágyi Balázzsal együtt a hiripi gyülekezetben szolgáltak egykor. A Hiripi Református Egyház rövid történetét Keresztúri Sándor helyi lelkipásztor mutatta be, aki feleségével Erzsébettel, amaci lelkipásztorral együtt fogadták és köszöntötték a népes vendégsereget.

Saját versét szavalta el Hankovszkiné Gergely Ilonka költőnő, a Szatmár-Láncos templom gyülekezetének tagja. Az Egyházmegye részéről Kiss József Szatmár-Németi lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző és dr. Puskás Csaba egyházmegyei főgondnok köszöntötte a résztvevőket. Az eseményen az egyházmegye 6 lelkésznője közül 5-en jelen voltak, több lelkészfeleség és lelkipásztorral együtt. Az egyházmegye 14 tagú nőszövetségi elnöksége is szinte teljes létszámban jelen volt. Az együttlét zászlós bevonulással kezdődött és szeretetvendégséggel ért véget. A kicsiny gyülekezet nőtagjai finom falatokat készítettek, a gyülekezet minden tagja nagy odafigyeléssel és szeretettel várta és fogadta vendégeit. Minden jelenlévő nőszövetség legkevesebb egy tepsi süteménnyel járult hozzá a szeretetvendégséghez. Néhány nőszövetség kézműves termékeket, könyveket értékesített diakóniai céllal.

,,Köszönjük a meghívást és szíves vendéglátást, a kitűnő szervezést a hiripi gyülekezetnek és nőszövetségének, lelkipásztorának. Isten áldását kérjük életükre!” – kívánta Nagy Erika lelkipásztor, az egyházmegye nőszövetségi elnökeként, a találkozó főszervezőjeként.  Jó volt együtt lenni, találkozni és megerősödni hitben, hogy Istenünk imádkozó édesanyáiként és nagymamáiként nevelhessük gyermekeinket!

A templom melletti téren lehetőség volt könyvvásárlásra, énekeskönyv borítók, hímezett pólók vásárlására a Lázári Nőszövetség jóvoltából, valamint levendulás termékek és szörpök beszerzésére a Kakszentmártoni gyülekezet jóvoltából. A rendezvény szeretetvendégséggel zárult.

További képek: https://www.facebook.com/media/set?vanity=refszatmar&set=a.655851933239284

 

Vélemény, hozzászólás?