Megtartotta évi egyházmegyei közgyűlését a Szatmári Református Egyházmegye. Király Lajos főjegyző buzdító prédikációja után Elekes Gyula presbiteri főjegyző számbavétele és Kovács Sándor esperesi beszámolója következett, majd az aktuális témák megvitatása után Csűry István püspök is köszöntötte az egybegyűlteket. A lelkipásztorkórus szolgálata ismét a harmónia, az összhang gyönyörű lehetőségét mutatta és hallatta meg. Megtisztelte jelenlétével a közgyűlést Nagy Sándor, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese is. A különböző missziói területek előadóinak beszámolója és az elmúlt esztendőre való visszatekintés arra serkentett mindenkit, hogy végezze tovább a reá bízott szolgálatot
Segítség a kiszolgáltatottságban
Király Lajos főjegyző az Apostolok Cselekedeteiről szóló könyv 3. Része alapján elmondta: Az elmúlt esztendő Egyházmegyei Közgyűlésén elhangzott igehirdetés alapigéje Máté evangéliumából (Máté 20,29-34) a vak ember meggyógyításának a története volt. Mintha Isten, a két évet átölelve azt szeretné üzenni: nemcsak elromlott látásunk kell helyre jöjjön, hanem járásunk, a cselekvésünk is. A sorrend nagyon jó: a kisgyermek is először lát, s azután tanul meg járni. Az elmúlt években megláthattuk, melyek azok a pontok egyházmegyénk/egyházközségeink életében, amelyeket gyógyítani/orvosolni kell, az idén pedig megerősíti lábunkat Isten, hogy további tettekkel folytassuk ezeknek a problémáknak az orvoslását. Csodálatos dolog észrevenni a gondokat, de ez nem elég. Azokon változtatni kell, s hiába jó a látásunk, ha nincs mögötte cselekvő szándék és akarat. Márai Sándor szavaival élve: „az ember akkor él, ha épít valamit” (Ég és föld)
Fokozott hangsúlyt kap ez a kérdés, amikor egyházmegyénk reformátusságának közel fele nem akar közösséget vállalni gyülekezeteinkkel, inkább a maguk alkotta világ kapujában ülnek. A feladatunk az, hogy, hogy ilyen vitetett és céltalan életeket is megszólítsunk, Krisztust vigyük hozzájuk, olyan belmissziót végezzünk, mely a kapuban ülőkre úgy találnak rá, hogy Isten Igéje kimozdítsa őket egyház-passzív létükből. Feladatunk az, hogy olyan igehirdetési szolgálataink legyenek, melyben érzik a gyülekezeti tagok a megszólítottságot, hogy Isten számára fontosok ebben a forgalmas, zajos és magányos világban, ahogyan a költő mondja: „ez a mi munkánk; és nem is kevés” – hangzott a figzelmeztetés
Kire nézünk?
„Nézz mireánk” – mondja az apostol, s a koldus föltekint. Olyan érzése van az embernek, hogy napjainkban nem nézünk igazán egymásra, sőt inkább lenézzük egymást, s önmagunkra nézünk fel. Lehet, hogy az egyházközségek vezetői is átérzik: nem néznek fel ránk azért a munkáért, melyet önzetlenül végzünk,nem becsülik eléggé. „Kire nézzünk, ki reménnyel biztassa szívünket?” Kérdezzük az énekszerzővel együtt. Az Ige arra tanít, hogy Jézusra kell nézni és benne bízni. Ugyanis Ő többet és mást akar adni.
Sok gyógyítás történetben szerepel a megállapítás, hogy mindez azért történt, hogy Isten dicsősége meglátszódjék, „hogy nyilvánvalókká legyenek Isten dolgai” (Jn 9,3). Vagy ahogyan Ezékiás mondja imájában: „hogy megismerje e föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy egyetlen Isten” (2Kir 19,19b). Máté arról ír, hogy jó cselekedeteinket másoknak is látniuk kell, nem rejthetjük azokat véka alá (Mt 5,16). A tiszta beszéd, türelmünk, szorgalmunk, Isten iránti engedelmességünk, egymásra figyelésünk, örömünk Isten legnagyobb ajándékának, tiszta látás és segítő cselekvés, kéznyújtás, fölsegítés, imádkozó élet, bibliaolvasás – legyen a bizonyságtétele ennek a meggyógyult életnek. Vajon látni fogja környezetünk ezt a változást? – tette fel a kérdést a főjegyző.
Egy hajóban
Kovács Sándor esperes beszámolójában arra az egyszerű tényre hívta fel a figyelmet, hogy az egyház szolgáinak szüksége van az összefogásra és arra, hogy összehangoltan egy irányba evezzenek Krisztusra nézve, máskülönben felborul a hajó. A lelkész és a presbiter közös együttműködésének lehetőségére figyelmeztetett Csűry Miklós főgondnok is. Adja a minden kegyelemnek Istene, hogy ezzel a lehetőséggel éljenek az egyház szolgái Jézus követésében. Ha Őreá nézünk, jó úton járunk.
