Nem minden nap cserediák az ember. Én fél évig az voltam, és ezalatt annyi minden történt, hogy akár egy Netflix film is készülhetne belőle: ,,Budapesti (fél)évem” címmel. Jó vicc, persze ez csak Budapest, a nemzet fővárosa. Sok víz folyt le a Dunán és a megállíthatatlanul pörgő kronosz is a végéhez ért. Mégis mit jelent cserediáknak lenni napjainkban?
Nem új keletű dolog. Ha belegondolunk, akkor a reformáció terjedése is egy korabeli ,,Erasmus-ösztöndíjnak” volt köszönhető. Diákok útra keltek, vitték magukkal a könyveket és gondolatokat. Persze ma már nincsenek Bethlen Gáborok és I. Rákóczi Györgyök, fejedelmi udvarok és végvári vitézek. Helyettük online ügyintézés, menedzserek és rengeteg elektronikus levelezés fogad mindenhol.
Talán megharagudna Szenczi Molnár Albert, ha peregrinációnak nevezném ezt a kis ,,szösszenetet” az életemben. Hiszen ez nem Wittenberg, Strasbourg vagy Heidelberg, még csak nem is egy ,,idegen” ország.
A kényelemre szavazva, nem kellett többnapi járóföldet megtennem, nem sárban és szekéren utaztam napokat, heteket, hónapokat, hogy aztán elveszett levelek között derüljön ki, hogy rossz helyre érkeztem.
Az utazás mégis utazás. Sokszor öt perces átszállások, (csak) tizenöt perces késések mellett, nagyszerű útitársak, gyors eszmecserék mentén teltek a fáradságos utak. Persze ma már mondhatjuk, hogy Budapest a kertek alatt van. Pláne Szatmárnémetiből, hiszen Schengen, gyorsforgalmi út, autópálya, vonat, menetrend szerinti járat teszi könnyebbé a mindennapokat. Az utazás még így is tartogat néha meglepetéseket.
És ha már utazás, akkor nemcsak Budapestet sikerült felfedezni. Drezda, Bázel, Szent Gallen, Prága városai tartogatták az igazi meglepetéseket egy szervezett egyetemista adventi körúttal. Jó volt megtapasztalni, hogy a református lelkész Svájcban is református lelkész. Amint elmondtuk, hogy mi is reformátusok vagyunk, azonnal meghívta az egész csoportot az istentisztelet utáni szeretetvendégségre, sőt még a templom tornyába is felvitt bennünket.
Nem idealizálni akarom a nyugat-európai karácsonyi vásárokat, de sokszor éreztem azt, hogy valódi értékközvetítők. Míg nálunk a Mikulás és a hozzá társított giccs mindent felülír, addig ott valódi mécsesek és gyertyák is világítanak. Csak élőfenyőket látni, fenyőágak borítják a standokat. Bár beszédes volt az is, amikor az egyik vásáron az előadó csak úgy beszélhetett a karácsony lényegéről, üzenetéről, hogy nem mondhatta ki a ,,született gyermek” nevét, Jézust.
Olvastam egy tanulmányban, hogy a jó vándordiák gyakran küldött haza új dolgokat. A 17. században divatos volt könyveket, újságokat, egzotikus vetőmagokat, indiai csészéket küldeni. Bevallom, én kíméltem a családom ettől. Egy ikeás bögre azért megbújt a ruhák között gondosan kipárnázva. Mellette sok-sok könyv, amit részben ajándékba kaptam, részben megvásároltam. Természetesen a pályaudvaron kezembe nyomott újság is mindig velem utazott.
Ószövetség/Újszövetség írásmagyarázat, Vallásdidaktika, Dogmatika, Etika – csak néhány tantárgy a sok közül, amit jutalom volt hallgatni a kintlét során. Sikerült egy-két olyan tantárgyat is felvenni, ami otthon még nincs a palettán. Ilyen nagyszerű óra volt a ,,Piéltől prekáig”: ószövetséges igehirdetések vagy a kollégiumi nevelés és lelkigondozás, illetve a Hogyan beszéljünk nehéz témákról fiataloknak szeminárium. A lelki kísérés sem maradt el, ugyanis spiri séta, otthonóra, koinónia-bibliaóra, margitszigeti lelki nap tette mélyebbé a félévet. Jó volt hétről hétre Budapest különböző gyülekezeteit megismerni. Így sikerült eljutni Pasarétre, Gazdagrétre, Kálvin térre, Szilágyi Dezső térre, Salétrom utcába, Szabadság térre, Gyulai Pál utcába, Fasorra, Budahegyvidékre, Svábhegyre, Külső-Kelenföldre, Angyalföldre (Pálferi atya), Pozsonyi útra, Hold utcába és a Schweitzer szeretetotthonba.
Az ember ilyenkor megpróbál belekóstolni a kultúrába is. Sőt, a diák gyakran inkább kultúrára költ, mint ételre. Színházra, zenére, történetekre.
Meghatározó élmény volt T.S. Eliot keresztyén költő Macskák című költeményének musicalváltozata, ahol a macskák jellemekké váltak, és énekelve-táncolva mesélték el életüket. Pazar macskabál volt.
A bibliai József-novellát olvasva írta meg Andrew Lloyd Webber és Tim Rice: József és a színes, szélesvásznú álomkabát című darabot, ami teológus füllel lehet, hogy olykor meglepő. De felemelő, amikor a börtöndalban József, az álomfejtő a legnagyobb mélységben is megénekli, hogy ,,kivel Istennel célja van, nem bánthatják”.
Kiemelkedő színdarab a SIX. Hiszen VIII. Henrik a reformáció korában nemcsak az anglikán egyházat hagyta az utókorra, hanem hat házasságának történetét is. A hat feleség popdívaként énekelte meg tragikus életét. Ha jól figyel az ember, akkor visszatérő motívumként protestáns ének is felcsendül az élőzenében.
Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör c. műve nagyszerű drámai példázat az emberi jóságról. Tetten érhetőek benne például a salamoni bölcsességek is.
A nagy nemzeti darabjaink közül említésre méltó és megtekintésre ajánlom még a Bánk bánt és az Egri csillagokat is, amelyek szintén nagyszerű rendezésben kerültek színre.
Budapest, Drezda, Bázel, Prága- ezek csak nagyvárosok, állomások, élmények. Ilyen a modern peregrináció napjainkban: útra indít, formál, kérdez, gazdagít. Talán ezért érdemes útra kelni még akkor is, ha keresztyénként tudjuk, hogy nincsen itt maradandó városunk. (Zsidód 13,14).
Ary Dávid József,
teológiai hallgató
