Ében koncert Szatmáron

Lélekképek címmel lemezbemutató koncertet tartott városunkban az Ében zenekar. Vasárnap este 18 órától a Szatmárnémeti Iparos Otthonban gyülekezett Szatmár kicsinye-nagyja, hogy része lehessen egy lélekemelő, az Urat dicsőítő szolgálatnak.

Az Ében együttes története néhány lelkes fiatal zenélésével kezdődött körülbelül 9-10 évvel ezelőtt Zilahon. Az Ében név jelentése egy fatípust takar: Salamon király idejében ébenfából készítettek hangszereket, illetve ilyen fából készültek a jeruzsálemi templomban található oszlopok és lépcsők is. A sok megtapasztalt áldáson, közös éneklésen keresztül közeledhetünk Istenhez: így tehát az Ében számunkra egyfajta lépcső. Legfőbb vágyunk pedig, hogy az Ő kezében lehessünk ébenfából készült hangszerek. – így mutatkozik be a zenekar közösségi oldalán.

,,Idén tavasszal elkészült az első lemezünk, melynek címe Lélekképek.” – nyilatkozta lapunknak az Ében zenekar dobosa Dobai Zsolt, teológiai hallgató.

A lemez címének kiválasztásáról így vallanak a zenekar tagjai: ,,Lélek, én lelkem, hogyha ismernélek! Ha bejárhatnám a határidat!” – fogalmazta meg Túrmezei Erzsébet egyik versében. Valahol minden vers, minden zsoltár, minden dallam, minden hangszer a lélek rezdüléseit próbálja megismerni. És nem csak… A nagybetűs Lélek, az Isten Lelke után kutakodik. Ezen gondolatok mentén választottuk első lemezünknek a Lélekképek címet. A lemezt alkotó dalok többnyire zsoltárok és versek feldolgozásait tartalmazzák (pl. a fent idézett vers is megtalálható a lemezen), különböző stílusban, hangulatban és köntösben. Így reméljük mindannyian megtaláljátok azt a dalt, amely lelketekben otthonra lel, és közelebb visz az Ő Lelkéhez.

A koncertre érkezőket már a bejáratnál kedves mosoly fogadta, valamint minden résztvevő kapott egy kis igés kártyát, ami egyben feljogosítja egy nyereményjátékban való részvételre. A Lélekképek című lemezt lehetett elnyerni. Az új lemezen 11 dal található, melyek többnyire zsoltárok és versek feldolgozásait tartalmazzák. Így csendült fel a: ,,Várom az Urat” – 130. zsoltár, ,,Jöjjetek térjünk meg”, ,,Az Úr az én pásztorom” – 25. zsoltár, ,,Lélek, én lelkem”, ,,Hontalan versekből”, ,,Áldom az Urat mindenkor” – 34. zsoltár, ,,A bálványok” – 115. zsoltár, ,,Jöjjetek örvendezzünk” – 95. zsoltár, ,,Mint a fű” – 129. zsoltár, ,,A fényességes Angyal”, valamint a ,,Hozzád kiáltok, Uram” című dalok. A zsoltárfeldolgozások szövegét, Bántó-Tamás Szilveszter és Dobai István szerezték. A feldolgozott versek között találunk Túrmezei Erzsébet és Reményik Sándor alkotásai közül. Ezen kívül még öt másik énekkel is megörvendeztették a ,,lelkes” szatmári közönséget. Ezek sorban: Mindenre van erőm, Nem engedsz el, Írd át álmaim, Egy az ÚR, Hol van oly Isten.

A zenekar közösségi oldalán, még a koncert előtt, beharangozóként nyereményjátékot hirdetett a hozzászólók között. a nyeremény egy Lélekképek lemez volt. Ezen játék győztese: Kovács Auguszta Csilla, akinek ezúton is gratulálunk.

A dicsőítés és a hangszerek mellett, áhitat formájában is megszólították a Mindenható Istent. A lemezbemutató koncert közben a zenekar csellósa Domahidi Kata, a Római levél 1. részének 8-12-ig terjedő verse alapján fogalmazott meg néhány gondolatot a gyülekezetnek. Kiemelte, mindig az első lépés a legfontosabb. A pont az a vonal, aki félt elindulni. Légy ma te az, aki megteszed az első lépést. Mert minden lépésünknek következménye, hatása van. Ahogyan a fizikában a pillangó effektus – ha egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, az akár tornádót is gerjeszthet Amerikában – mondja, minden mindennel összefügg. Mindenkinek megvan a maga szerepe s azt senki más nem tudja betölteni csak mi. A közömbösség a legnagyobb bűn és hátráltató ,,el ne borítson élő halottként a közöny – ahogyan azt bölcsen Reményik Sándor is megfogalmazta. ,,Aki jó viszonyban van Istennel, az embertársaival is jóban van” – zárta gondolatai a szolgálattevő.

Áldott alkalmon vehetett részt az, aki vasárnap este ellátogatott az Ében zenekar koncertjére. Egy résztvevő találóan megjegyezte: ,,sokan panaszkodnak, hogy nincsenek keresztyén rendezvények városunkban, pedig ha csak erre a hétvégére gondolunk, akkor két ilyen léleksimogató alkalmon is volt lehetőség részt venni”. Adja az Úr, hogy áron is megvegyük ezeket a lehetőségeket. Áldott legyen az Úr, hogy vannak ilyen rendezvények és mindenkor vannak olyan szolgáló lelkek, akik készek bizonyságot tenni a feltámadt Jézus Krisztusról, a lélek hullámhosszán.

További képek: https://www.facebook.com/media/set/?vanity=refszatmar&set=a.619348200222991

 

 

Vélemény, hozzászólás?