Kezdőlap / Egyházmegyei hírek / Bennóni vagy Benjámin? Fájdalomból vagy győzelemből? – Anyák napja Szigetlankán

Bennóni vagy Benjámin? Fájdalomból vagy győzelemből? – Anyák napja Szigetlankán

Anyák napját ünnepeltek a szigetlankai református templomban. Nem volt ez mindenki számára könnyű, de megtörtént, amit meg és át kellett élni.

Vasárnap a délelőtti istentiszteleten az anyák napi szolgálatcsomag nyitotta meg az alkalmat. A gyerekek verset mondtak az édesanyáknak, nagymamáknak, sőt megemlékeztek az „idvezült lelkek társaságában” azokról az anyákról is, aki testben már nem lehettek jelen. A Lanka duó két éneke fogta közre a gyermeknek szánt igei üzenetet: „akartok-e a győztes Jézushoz tartozni?!” Ezt követően gyermekfoglalkozásra vonultak át az Emmaus gyülekezeti házba.

Rácz Ervin lelkipásztor anyák napján talán szokatlan igei üzenetet adott át a gyülekezetnek, Ráhel szülés következtében való haláláról beszélt: „A nehéz szülés közben ezt mondta neki a bába: Ne félj, mert most is fiad lett! Amikor már-már elszállt belőle a lélek, mert haldoklott, Benóninak nevezte el a fiát. Az apja viszont Benjáminnak nevezte el.” (1Móz 35,17-18) Jákób furcsa életútjának rövid leírása után a lelkipásztor a különös névadásvita felé terelte a figyelmet. A haldokló Ráhel Bennóninak, azaz fájdalom fiának nevezné el a fiút, Jákób korrigál Benjáminná, azaz jobb kéz fiává. Nem jó, ha döntéseinket a fájdalom, az aggodalom vezérli. Bár a szenvedés formál, nem jó ezzel megpecsételni egy másik ember életét. Jákób a jobbkézből, a sikerből, a győzelemből indul ki. Mert ő az Isten oldalán sikeresen harcoló. Nekünk, újszövetségi népnek van kire nézzünk, mint győztesre, Jézusra, aki legyőzte a halált. A mi életünk eredhet attól, aki Istennek jobbján ül.

“Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.” (Jn 16,21) – mondja Jézus. Sok szenvedés árnyékolja be életünket, de mindezeket a nehéz perceket a feltámadás után ugyanúgy el fogjuk felejteni, mint a gyermekét kezében tartó nő a vajúdást. Ebből a fényből jusson rugónak földi életünkre is! Ezért legyen imánk az ének részlete: „Engedd meg, hogy mindig itt maradjak lábaid előtt, Hogy nézhesselek Téged, és nyerjek új erőt.” Hát nyerjünk erőt!

Szóljon hozzá