.

A Szatmári Református Egyházmegye Honlapja a Vavada online kaszinó támogatásával működik. A kaszinó nyereségének 5%-át a RO 86 OTPV-nek utalják át 280000383726 RO 01

.

Az igazak fénylenek – Emlékezés az aradi tizenháromra Halmiban

Szatmári Elemér tamásváraljai lelkipásztor ünnepi igehirdetésével kezdődött az aradi tizenháromra való közös emlékezés és főhajtás a halmi református templomban. Az ugocsai református gyülekezetek lelkipásztorai és templomos népe évről évre lerója kegyeletét a hősök emléke előtt, hálaadással, közös istentisztelettel és ünnepéllyel adózva emléküknek.

Október 14-én népes gyülekezet hallhatta Szatmári Elemér tamásváraljai lelkipásztor a Máté evangéliumának 13 fejezetének 43. és 44. versét. „Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában./Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, melyet megtalálván az ember, elrejté azt, és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet.” Lelkipásztor kiemelte, az aradi tizenhárom teljes életet élt, teljesítették küldetésüket. Az igazi értékeink nem a földi javaink, hiszen nem tudjuk őket magunkkal vinni. Értékeink bennünk vannak, úgy ahogy a földben a kincs. Emberi mivoltunkat, identitásunkat, értékrendünket a lelkünkben lévő kincs adja meg!

Az igehirdetés után a Halmi Általános Iskola diákjaiból verbuvált népes sereg, ének – verses, alkalomhoz illő műsora következett. Felkészítőjük: Papp Erika magyartanár. A gyermekek műsora után a közjogi méltóságok ünnepi köszöntését, valamint a helybéli általános iskola igazgatóhelyettesének ünnepi köszöntő szavait hallgathatták az emlékezők.  Az istentisztelet a Himnusz eléneklésével zárult. A templomi együttlétet koszorúzás követte. A templom cintermében levő Világháborús emlékművet, majd innen elindulva a református temetőben levő kopjafát is megkoszorúzták népünk hőseinek tiszteletére. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.

Vélemény, hozzászólás?