2013. január 3.

„Tanít vala pedig naponta a templomban, éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala, mely Olajfák hegyének neveztetik.” Lk. 21,37 Az Emberfia eljövetelének bemutatása után Jézus hallgatóit arra a helyes magatartásra ösztönzi, ,mellyel eljövetelét várniuk kell. Különösen azokra az élvezetekre és gondokra figyelmeztet, melyeket a magvető példabeszédében (8,14) a “tövis” jelképezett. Meg vagyok arról győződve, hogy az előttünk […]

Bővebben

Napi Ige II.

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” Lk 21,33 Jézus, az Emberfiának az eljöveteléről tanít a 21. fejezetben, valamint figyelmeztet arra is, hogy vigyázzunk arra mivel terheljük meg az életünket, nehogy csak a lényegtelen dolgokra figyeljünk oda, s így felkészületlenül érjen minket az Ő visszajövetele. Mivel kellene életünket […]

Bővebben

Napi Ige, 2012.december 20.

„Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam!” Lk. 18,38 A mai Ige, egy vak emberről szól, aki amikor meghallotta, hogy Jézus közeledik az úton és el is megy mellette, akkor hangosan kiált. Mi is lehetne egy vak embernek a kiáltó kérése, mint az, hogy lásson! Jézus a hitére utalva meggyógyította és a meggyógyult ember dicsőítette az Istent. […]

Bővebben

2012. december 6.

Lk 14,1-4 És lőn mikor a főfarizeusok közül egynek házához ment szombatnapon kenyeret enni, azok leselkednek vala ő utána. Lk 14,1 Vajon felfigyeltünk-e már arra kedves Testvéreim, hogy életünket nagymértékben meghatározó döntéseket milyen körülmények között hoztuk meg? Vagy úgy is fogalmazhatnánk, hogy milyen helyzetben? Két formára szeretném a figyelmeteket felhívni. Egyfelől arra, hogy az ember, amikor […]

Bővebben

2012. november 29.

„Ti farizeusok jóllehet a pohárnak és tálnak külső részét megtisztítjátok, de a belsőtök rakva ragadománnyal és gonoszsággal.” Lk 11,39 Jézust az egyik farizeus meghívja magához ebédre, több farizeus társával együtt. Jézus, úgy ül le az asztalhoz szánt szándékkal, hogy a farizeusok által hozott tisztálkodási törvényeket nem tartotta be. Ezt ők észrevették és igaz, hogy az […]

Bővebben

Majdnem megverték a papot

Majdnem megverték a Sándorhomoki Református Egyházközség lelkipásztorát a presbiterek. Istennek legyen hála csak kisebb sérüléseket szerzett. Ne arra gondoljunk először, amire a cím talán sokunkba azt a gondolatot ébresztené fel, hogy megint egy pikáns eset, amin hosszasan lehet vitatkozni, hogy megérdemelte-e a pap a versét vagy sem? Ki volt a hibás? Milyen rossz fát tett […]

Bővebben

Rizikós a mai világban ifire járni?

Vasárnap este a sándorhomoki fiatalokkal közösen adtunk hálát az Úrnak azért, hogy újra együtt lehetünk. Sokan be is vallották, hogy kíváncsiságból jöttek el, mert nem tudták pontosan, hogy mit is takar a HOKISZ rövidítés. A HOKISZ azt jelenti, hogy: Homoki Keresztyén Ifjak Szövetsége. Ebbe nincs ott az a szó, hogy református, holott talán egy kálvinista elvárná, ha már […]

Bővebben

Napi Ige, 2012 október 18.

“Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, a ki igazán szívén viselné dolgaitokat. Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét.” Fil. 2,20-21 Gondolkoztunk-e már azon, hogy mit miért teszünk? Ha életünk elejéről kellene kezdeni a felsorolást, akkor azt mondhatnánk, hogy azért jártunk óvodába, hogy néhány dolgot elsajátítva iskolások legyünk. Azért járunk iskolába, […]

Bővebben

Napi Ige, 2012 október 4.

„És hogy megkérdezzék a papokat, a kik a Seregek Urának házában vannak, és megkérdezzék a prófétákat is: Sírjak-é az ötödik hónapban és bőjtöljek-é, a mint cselekedtem azt néhány esztendő óta?” Zak. 7, 3 A mára kijelölt fejezet tíz versen keresztül arra tanít, hogy melyik az Istennek tetsző böjt. S mivel még nem ülünk böjti időszakot, […]

Bővebben