„Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.” (2Kor 4,5.)
Az előző fejezet nyitó gondolatai szerint a keresztyén szolgálattevőknek semmi szükségük magukat „ajánlgatni”, azaz jó színben feltüntetni, megszerettetni másokkal, hiszen a Jézus Krisztusért végzett szolgálatban tanúsított hűség és odaadás által az Úr Isten ezt megteszi helyettük. És most a negyedik rész első gondolatai szintén erről szólnak, amikor az apostol a Krisztusért végzett szolgálat nemes és emberi érdekek felett álló voltáról beszél.
A régi mondás szerint minden szentnek maga felé hajlik a keze. De a Jézus Krisztusért folytatott munkában, az evangélium terjesztésében ez nem állja meg a helyét. Az, aki Neki szolgál, nem magát prédikálja. Azaz nem magáról tesz bizonyságot, hanem Krisztusról.
Beszélgetéseink, hitvallásaink, bizonyságtételeink nagy veszélye, hogy úgy kezdünk el beszélni Krisztus bennünk elvégzett munkájáról, hogy közben magunkat állítjuk a középpontba: milyen nagy hitem volt nekem bizonyos élethelyzetben, milyen bölcsen tudtam dönteni, vagy hogyan szolgáltam Istennek. Veszélyes az ilyen „prédikálás”, mert Jézus Krisztusról a hangsúly az emberre tolódik. Az apostolok az Úrért vállalt küldetésben sohasem magukra hívták fel a figyelmet, hanem a megváltó Úrra.
Ha mégis beszélnünk kell magunkról, akkor azt nagyon óvatosan és szerényen kell megtennünk, hiszen ugyanolyan gyarló emberek vagyunk, mint mások: kegyelemből megtartott bűnösök. Ezért magunkról legfeljebb úgy szólhatunk, mint akiken könyörült a Jézus Krisztus és véghezvitt valamit másokért („Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék. 2Kor 10,17.”). Az ember megváltása és megszentelése ugyanis sohasem öncélú, hanem másokért van. Nem azért hívta el Krisztus tanítványait, hogy önmaguknak szolgáljanak, hanem másoknak. Ezáltal válik a megbízatás szolgálattá. Ez nemesíti meg a Krisztus ügyét.
A fejezet folytatása ezt a gondolatot bontakoztatja ki, amikor arról beszél az apostol, hogy különféle megpróbáltatásokban a keresztyén ember csak a Krisztusba vetett hit által képes megmaradni, és nem önmagából hozza elő azt a szükséges lelki erőt, amely megőrizné őt. Mi sem magunkban bízzunk tehát, hanem az Úr hatalmában, ne önmagunkról beszéljünk, hanem Isten gondviselő és mindeneket megtartó szeretetéről. ÁMEN!
Kürti Tamás,
Szatmárgörbed – Aranyosmeggyes