,,Nóénak ez a története: Nóé igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében. Az Istennel járt Nóé. Nóé három fiút nemzett: Sémet, Hámot és Jáfetet A föld pedig egyre romlottabb lett az Isten színe előtt, és megtelt a föld erőszakossággal. És látta Isten, mennyire megromlott a föld, mert minden ember rossz útra tért a földön.” – (1Mózes 6,9-12)
Bár az előző versekben, a 6,5-ben azt olvassuk, hogy „És látá az Úr, hogy megsokasodott az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz” még is az Úr haragja megbékélésre talált Noé személyében. A 9. versben azt mondja igénk, hogy „Istennel jár vala Noé”. Bizonyára ő sem volt a legtökéletesebb, és neki is megvoltak a maga hibái, de hitében igaz ember volt. Ő ragaszkodott az ő Istenéhez, komolyan vette az ő szavát. Ő nem akart autonóm emberként a maga törvényei szerint élni, hanem Isten törvényéhez igazodott mindenben. Istennel járt.
Milyen fájdalmas és elszomorító, hogy itt vagyunk néhány fejezettel csak a teremtés története után, de már is annyira elhatalmasodott a bűn a földön, hogy az Úr egy szörnyű és fájdalmas döntést kellett hozott. Elpusztítani azt, akit ő alkotott saját képére és hasonlatosságára, vagyis az embert. De az Úr azzal, hogy Noét és családját kiválasztotta és ők azon kevesek közzé tartoztak, akik megmenekültek az özönvíz elől, Isten kegyelméről és szeretetéről tanúskodik. Ahogyan Noé idejében, úgy Krisztus idejében is a bűn „megtorlást” követelt. Noé idejében az Úr Isten mindenkit özönvízzel pusztított el, Krisztus pedig mint egyedüli tökéletes áldozat vállalta magára, a mindenkori bűnös ember megmentését. Árat fizetett, mégpedig saját életével.
Adjunk hálát, hogy azon emberek közzé tartozunk, akik elmondhatjuk magunkról, hogy Krisztus érettem halt meg a kereszten, bár nem érdemeltem meg ezt, de Ő még is megváltott a haláltól. Ámen.
Dohi Wilhelm Arnold,
Szamosdob