,,Ne nézz kárörömmel testvéredre balsorsa napján!…” – (Abdiás 1,12a)
,,Legszebb öröm a káröröm, mert nincs benne irigység” – tartja a mondás. Bizonyára nem mondok újat azzal, hogy sokszor vagyunk olyan élethelyzetben, amikor eluralkodik rajtunk ez az érzés. Kárörömöt jellemzően azzal szemben tudunk megélni, akivel – akár tartósan vagy átmenetileg – nem tudunk empatikusak lenni, aki valamiért ellenszenves a számunkra, vagy ártott nekünk: ez lehet egy törtető, mindenkin átgázoló kolléga, egy olyan ember, aki miatt korábban hátrányos helyzetbe kerültünk, vagy egy ellenszenves közszereplő is. De néha érezhetünk kárörömöt akkor is, ha egy hozzánk közel álló bukik el: erre jó példa az, amikor van egy heves vita, ami azzal zárul, hogy a te nézőpontodat lesöprik, de az élet mégis téged igazol. Ilyenkor rövid időre megjelenhet a káröröm, leggyakrabban az én megmondtam kijelentések képében. Valójában a mi jellemünkről árul el nagyon sokat, hogy hogyan reagálunk mások hibáira.
Azonban elgondolkodtunk-e valaha azon, hogy vajon hogyan formálja a jellemünket, ha megértjük, Isten miként tekint ránk a bukásaink után? Hiszen mi is naponta – sőt, naponta többször – elbukunk a kísértéseink ellen vívott harcban, kudarcot vallunk a hit dolgaiban, néha pedig pofára ejt minket az élet. Vajon, amikor a padlón vagy épp a kút mélyén vagy, hogyan néz rád az Úr? Jézus Krisztus soha nem dobálózott az én megmondtam bölcsességekkel, pedig legtöbbször pont az történt, amit előre megmondott. Mégis, tudott szeretetteljesen, szelíden és őszintén lehajolni a bajban lévőhöz. Az egek magaslataiból a földig hajolt az emberért. Érted meg értem! Az Úr soha nem nevetett rajtunk gúnyosan, pedig annyiszor megtehette volna, amikor a körülmények végül mindig Őt igazolták. Ezért szólít fel minket is a mi igében: ne nézz kárörömmel testvéredre! A hívő keresztyén ember pedig tudja a legnemesebb úgy odafordulni a felebaráthoz, ahogyan Krisztus fordul oda hozzánk. Hagyj fel a kárörömmel, hiszen kár az örömöt így tönkre tenni! Ámen!
Varga Tamás Sándor,
Túrterebes