,,Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát. Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és minden gonoszságot, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket. Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete. Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló. Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól” – (Jak 1,19-27)
Jakab apostol olyan keresztyéneknek írja levelét akik szétszóratásban, megpróbáltatásban vannak, akiknek szükségük van a vigasztalásra. Bizonyára kevesen voltak, de hiszem azt, hogy minden egyes alkalommal vigasztalta őket a feltámadott Krisztusról szóló Ige. Mai igénk bennünket arra buzdít és bátorít: „legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.”
A hallással sokszor úgy vagyunk, hogy csak azt halljuk meg, amit szeretnénk, és úgy halljuk meg, ahogyan azt mi szeretnénk. Erre szokták mondani, szelektív hallással rendelkezünk! De vigyáznunk kell, mert amikor az Ige hallására, vagy oda figyelésére van szó, nem lehetünk előzékenyek, nem úgy kell azt forgatni, hogy a mi javunkat szolgálja, hanem mindvégig megmaradni az Úr tiszta tanításában. Vagyis körülménytől és helyzettől függetlenül, legyünk mindig készek arra, hogy meghalljuk Istenünket.
És ha azt kellene, megfogalmazzuk magunknak, hogy mi az igazi istentisztelet lényege, nem másban látom, mint: istentisztelet az, amikor Krisztus szavára készek vagyunk odafigyelni, sőt, azt be is fogadni. Szó szerint: „…szelíden fogadjátok a belétek oltott Igét…” (Jakab 1,21)
Jakab továbbmegy a halláson, amit véleményem szerint nagyon jól tesz, hiszen hányszor és hányszor mi magunk is csak az ige meghallásáig tudunk eljutni. S abban a megnyugvásban áltatjuk magunkat, hogy becsületes hívő keresztyén vagyok, mert alkalomról alkalomra jelen vagyok, meghallgatom az istentiszteletet. De vajon tényleg elegendő ennyi? Elegendő-e lelkem megnyugvására és az üdvösségre ennyi? Mert ha ennyivel beéred szomorú és szegény életed van! A 22. versben azt mondja Jakab „az igének legyetek megtartói, ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.” És, hogy jobban megértsük, az apostol gondolatmenetét egy hétköznapi példát hoz fel, de miért?
Miért nem elég figyelmesen végighallgatni egy igehirdetést? Miért nem elég az sem, ha azt nemcsak meghallgatom, hanem magamra nézve érvényesnek is tartom? Más szóval: miért nem elég azt befogadnom? Azért mert az apostol szerint ez olyan, mint ha belenéznénk a tükörbe, megnéznénk magunkat, és miután elmentünk azonnal elfelejtjük, hogy mit láttunk. Minden egyes igehirdetésnek függetlenül attól, hogy személyesen vagy közvetítve halljuk egyetlen célja van. Elsősorban nem az, hogy megnyugtasson vagy éppen gyönyörködtessen, hanem hogy gyarapítson, építsen és váljon a teljes életünk részévé.
Ha igazán figyelünk az Igére és ha igazán befogadjuk, akkor e kettő igazi cselekvésre ösztönöz. Ahogy a 25. vers mondja: „De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” Ámen.
Dohi Arnold,
Szamosdob