“Ó, bárcsak hallgatna rám népem, bárcsak utamon járna Izrael!” (Zsolt 81,14)
Egy szomorú felsóhajtással is felér az alábbi igeszakaszunk. Az Úr állandó jelleggel figyelmezteti népét, jeleket ad útmutatást ad, hogy helyesen éljenek. Az Úr, mint öriző pásztor, pásztorolja az övéit. Ennek ellenére mégis az ember eltéved, és más utakat jár. Tudjuk, hogy nem helyes érezzük legbelül, hogy ez nem jó, de a kisértő sokszor felülkerekedik rajtunk. Ó, bárcsak nem lenne igy, bár visszatérnénk újra az Úrhoz. Olyan jó lenne nem elszomorítani az Úr Istent!
Drága Testvéreim! Itt az idő ma meghallani az Úr hívogató szavát, aki jön és érkezik, s ha el is tévedtünk vissza hozz bennünket a mélységből csak kérnünk egy szép dicséretünk ezt nagyon szépen fogalmazza meg:
MRÉ: 374:1-3
Úr Jézus, nézz le rám,
Jöjj, mosd le bűnömet,
Sok földi szenvedély kötöz:
Jöjj, oldj fel engemet.
Úr Jézus, nézz le rám,
Gond és bú látogat;
Hű szolgád: ízleljem ígért,
Szent nyugodalmadat.
Úr Jézus, nézz le rám,
Ne tévedhessek el;
A menny felé sötéten át
Te légy az úti jel.
Legyen számunkra az Úr mindig úti jel, hogy vezessen mindig bennünket az ő ösvényén!
Kaszaniczki Csongor,
Erdőd