Velünk az Isten – 2021. szeptember 19.

„Halljátok meg az ÚR beszédét!” (Ez 13, 2b)

Olvasandó: Ezékiel 13

Ebben az igeszakaszban Isten azzal a feladattal bízza meg Ezékiel prófétát, hogy ítéletet hirdessen a hamis próféták felett. Az igehirdető az Úr beszédét kell hirdesse az igehirdetőknek. Nehéz feladat a “szakmabeliek” között helyt állni, kritikát megfogalmazni. Honnan tudjuk, hogy ki az igaz, és ki az álpróféta?

Többször előfordult, hogy civilek rendőrruhába öltözve büntettek, megzsaroltak embereket, s amikor kitudódott a tettük, akkor nyilván büntetőeljárást indítottak ellenük s végül maguk kerültek csapdába. A következményeket viselnünk kell tetteinkért. A hamis próféták a saját érdekük szerint állnak egyik vagy másik oldalra. Békességet hirdetnek ott, ahol nincs békesség, embereket akarnak bármilyen eszközzel meggyőzni, levadászni saját ügyüknek. Az igaz ezzel szemben pedig hallgatja, hirdeti és megéli Isten szavát. A legnagyobb ámítás pedig akkor kezdődik, amikor úgy gondoljuk, hogy mindig a másik a hamis próféta, mi csakis az igazságot képviseljük.

Isten vár, hogy hozzátérjünk bűneinkből, tévedéseinkből, őt hallgassuk, és csak azt tulajdonítsuk neki, amit Igéjében mondott Szentlelke által. Ma nekünk hangzik a felhívás: az Urat hallgassuk! Hogyan? Nyissuk ki a Szentírást s olvassuk, hirdessük és éljük! Ámen.

Kiss Sabolcs,

Apa

Vélemény, hozzászólás?