“Jöjjetek el és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek: miket cselekedett az én lelkemmel!” Zsolt 66,16
A 66. zsoltár úgy beszél Istenről, mint olyan Úrról, akinek hatalmát, szeretetét a történelmet szemlélve ismerhetjük fel. Felteheti a kérdést a Szentírást szkeptikusan kutató ember: nem unalmas mindez? Szüntelen azt emlegetni, hogy kettévált a tenger, hogy megfordult a Jordán, hogy elhurcolták őket Babilonba, majd hazatérhettek? De a hívő ember ki tudja mondani: nem unalmas ez, sőt a mindennapok hullámvölgyeiből éppen ez jelenti a kiutat: Isten mellettem van. És amikor Izráel újra és újra a Kivonulás, a Kánaánba való bevitetés, vagy éppen a Babiloni fogságot és szabadulást emlegeti, nem a nosztalgia, hanem az élő reménység az, amit megfogalmaz. Amikor szükséghelyzetben vagyunk, amikor még nem látszik az alagút vége, és minden kilátástalan, nem a jóbi barátok, nem az ellenség kereszttüze az, ami megerősít, hanem a Szabadítóba vetett hit. És, ha így tudunk a jövőbe tekinteni, hitvallássá, élet-programmá válik a zsoltár kezdősora: Örvendezz Istennek, ó, te egész föld!
Varga Botond,
Szatmár-Láncos