“És keresi vala az Istent Zakariás próféta idejében….Mikor pedig ily módon megerősödött volna, felfuvalkodék, hogy megfertőztetné magát és vétkezék az Úr ellen” (2. Krónika 26, 5, 16).
Szeretnénk, ha fordítva lenne: az önmagát bűnösnek megismert ember Istenéhez tér, a Krisztust nem ismerő pedig felismeri, hogy Nála nélkül semmit sem cselekedhet.
Sajnos nem így történik ez Uzziás király életében, aki hosszú ideig, ötvenkét esztendeig ült a trónon. A fiatal király jól kezdett, országa fejlődött szellemileg és anyagilag egyaránt. Nem lehet tudni, életének melyik pontján törik meg a felfelé ívelés, az Úrral való járás. Tény hogy bekövetkezik életében a romlás, amikor Áron pap fiai felé helyezi önmagát, úgy képzeli elvégezheti helyettük a szentszéges szolgálatot is, pedig erre nem kapott sem elhívást, sem megbízatást az Istentől. Tette nem marad büntetés nélkül: halála napjáig bélpoklos marad, számára már nincs gyógyulás.
Az elmúlt napokban emlékeztünk azokról, akik az ötvenhatos forradalom áldozataivá váltak valamilyen formában. Akik ellenük cselekedtek, hasonlatosak Uzziás királyhoz, akinek második életszakasza egy nagy törés. Saját fajtájuk ellen fordultak, lettek kíméletlenek önmaguk vérével szemben, inkább kellett a nagyhatalmi beavatakozás elfogadása, mint a népnek az akarata. Mindenki felé, ha van rá felhatalmazás, ha nincs, a mi hatalmunkat sem ember, sem Isten nem döntheti meg, mi vagyunk az erősek, megmutatjuk kik vagyunk, bosszút állunk, lövetünk, elfogatunk, kivégeztetünk vagy elítélünk, vesszen az írmagja is annak, aki fel merte emelni szavát vagy titokban beszélt a szabadságról… Isten ítélete bekövetkezett rajtuk is, mégha tagadták is az ő létezését. Előbb-utóbb mindenki az igaz ítélő bíró elé kerül, majd Ő dönt mindenki felett. Ámen!
Fodor Lajos,
Halmi