„Örvendezek, mikor mondják nékem: Menjünk el az Úr házába!… Ahová feljárnak a nemzetségek, az Úrnak nemzetségei, bizonyságul Izráelnek, az Úr nevének tiszteletére…”
Zsoltárok könyve 122.1 és 4.
A zsoltáros nem annak örül, hogy az Úr házába mehet, hanem annak, hogy mások bíztatására, hívására, másokkal együtt mehet az Úr házába, mehet istentiszteletre. Nem az Úr házába való járás okoz tehát örömöt, hanem az hogy másokkal lehet ott, de nem a közösség maga a cél, hanem hogy azokkal legyen, akik Istent szeretik, Istent dicsőítik. Nemzetségek járnak fel, den nem a vér köti őket össze, hanem az Úr, az Isten szeretete a közös.
Dávid, a Jeruzsálemi templomról szól, amikor az Úr házát említi, de hiszem, ha a mai olvasó arra a templomra gondol, ahová vasárnaponként járni szokott nem téved.
Hány ember örvendezne, ha fia, lánya, férje, felesége, testvére, barátja, szomszédja mondaná neki: gyere el a templomba, gyere el velem, (velünk) a templomba. Ha hívná valaki, vinné valaki. Hány ember örülne, ha nem egyedül kellene menjen? Hány örülne, ha nem folyton neki kellene másokat bíztasson, unszoljon?
Persze ne szomorítson el téged, ha nálatok mindig te akarsz menni, te szólsz másoknak, te hívogatsz: arra gondolj, te szerzel örömet másoknak, mert még ha pillanatnyilag nem is örül akit viszel, de az örömhírt, az EVANGÉLIUMOT, ott az Úr házában aki elmegy meghallhatja, mert a HIT hallásból van, a hallás pedig Isten Igéjének prédikálása által. Dicsérjétek az Urat! Ámen!
Jobb Domokos,
Ombod