„ Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók , és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván,hogy meghalt. De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe. És miután hirdették az evangéliumot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába.” Apcsel 14,19-21
Amikor református és evangélikus hitvalló elődeinket az Adria egyik kikötőjében, mint gályarabokat árulták, gúnyosan jegyezték meg az Őket vizsgálgató katonák: Tőletek sokkal strammabb legények sem bírták egy évnél tovább a gályán. Egy részük kibírta. Az Apcsel 14 tanúsága szerint Pál apostol is a maga testi fogyatékossága ellenére meglehetősen stramm legénynek bizonyult. A történet szerint Barnabást és Pál apostolt először Jupiternek és Merkúriusnak kijáró tiszteletben akarták részesíteni, majd az Antiókhiából és Ikóniumból érkező zsidók gaz uszítására megkövezték Pált. Abban a hiedelemben, hogy Pál életét vesztette, kivonszolták a városból, Ő azonban felkelt, bement a városba, majd másnap Derbébe ment igét hirdetni.
Pál apostol egy energikus személyiség. Ez az energikusság élete korábbi szakaszára is jellemző volt, de a negatív töltetű energiák akkor még pusztították Krisztus egyházát. Életében Jézus Krisztussal való találkozás meghatározó jelentőségű volt, hiszen ezt követően nemcsak, hogy nem pusztította az Anyaszentegyházat, hanem pozitív töltetett nyert energiái révén teljes erőbedobással építette azt. Ezért történhet az meg, hogy a kis híján halálra kövezett Pál nem panaszkodik, nem szidja a zsidókat, nem sértődik meg, nem mondja, hogy Ő nem kér ebből többet, hanem feláll, bemegy a városba, majd másnap továbbmegy Derbébe igét hirdetni. Ezt az igehirdetést áldás kíséri, hiszen gyarapodik a keresztyén közösség.
Mi a baja a mai Keresztyén Közösségeknek? Valaki tisztán üzleti vonatkozásban a következőt jelentette ki: Az a baj, hogy valakinek van egy jó ötlete, s kb. száz érvet sorol fel,hogy miért nem lehet megvalósítani. Vajon az egyházban nem az a baj, hogy inkább az érveket sorolgatjuk, ahelyett, hogy pozitívan állnánk a dolgokhoz? Inkább nyalogatjuk a sebeinket ahelyett, hogy a megbocsátást gyakorolnánk? Inkább teszünk felelőssé mindenkit ahelyett, hogy önkritikát gyakorolnánk? A pozitív hozzáállás Isten ajándéka, Jézus Krisztussal való találkozás természetes velejárója. Kérnünk kell tehát a minden kegyelem Urát, hogy adja meg számunkra is a Jézus Krisztussal való személyes találkozás szentséges ajándékát és tegyen bennünket olyan energikus szolgáló lelkekké, mint Pál apostol volt. Ha ez megtörténik, nem leszünk többé nyavalygó, kényes, gyűrődést nem bíró emberek, hanem Krisztust és az Ő ügyét mindenkor és mindenben szolgáló lelkekké válunk. Ámen
Genda Árpád Szabolcs,
Pettyén