„Mi is hirdetjük nektek, hogy azt az ígéretet, amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk, az ő gyermekeinek, amikor feltámasztotta Jézust.” (Ap. Csel. 13, 32)
Elolvasni: Ap. Csel. 13, 32 – 52
Emlékszem egy régi magyar filmre, amelyben két úriember valamilyen kölcsön adásában, illetve vételében egyeztek meg. Aki kölcsönadott, megkérdezte a másikat, hogy mi a garancia arra, hogy vissza fogja kapni a pénzét. A kölcsönt kérő egészen természetesen csak ennyit felelt: a becsület szavam, mire a másik: akkor jó, áll az üzlet. Eljátszottam a gondolattal, hogy a mai ember mire menne a becsület szavával. Annyiszor kiáltottuk már a farkast, hogy ha valóban jön, azt már senki nem hiszi el. Annyiszor visszaéltünk egymás jóindulatával, hogy a becsület szavunk, az üres ígéretünk ma már teljesen hitelét vesztette.
Csodálkoztam azon, hogy az Úristen miért pont mára rendelte ezt az igét. Aztán eszembe jutott, hogy ma nagyon sok református gyülekezetben konfirmálás és úrvacsoraosztás van. Mennyi ígéret hangzik el. A konfirmandusok ígérik és fogadják, hogy Krisztus igaz követői, Anyaszentegyházunk holtig hűséges, engedelmes és áldozatra kész hívei lesznek. Hogy virágozna a mi református Anyaszentegyházunk, ha ezt minden konfirmáló komolyan venné egy életen keresztül. Pedig mennyi emlékeztető videó és fénykép készül az ünnepélyes fogadalomtételről. Úrvacsora vétele előtt azt ígérjük, hogy hálából a kapott kegyelemért, életünket az Úrnak szenteljük és az Ő dicsőségére élünk, mint az Ő megváltottai. Sokszor még haza sem érünk a templomból máris civakodunk, haragszunk, káromkodunk, és sorolhatnám a végtelenségig bűneink sorát. Jakab apostol szavát parafrazálva azt kell mondanom, hogy nem kellene ennek így lennie atyámfiai, mert az Úrnak tett fogadásunk számon lesz kérve.
Milyen kegyelem, hogy a mi hazug ígéreteink és fogadásaink ellenére, Isten megtartja szavát. Mi lett volna, ha nem könyörül rajtunk, ha nem küldte volna el egyszülött Fiát, hogy aki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen?! Mi lett volna, ha nem hagyja Őt megkínozni és meghalni a kereszten?! Mi lett volna, ha nem támasztotta volna fel a halálból?! Mi lett volna, ha nem tölti ki az Ő Lelkét, és nem értenénk az igét?! Még belegondolni is borzasztó, mi lett volna, ha Isten nem tartotta volna be szavát. Ravatal mellett nem lenne vigaszunk, betegségben és nyomorúságunkban nem lenne támaszunk, mélységes útvesztőinkben nem lenne vezetésünk. DE VAN. Ez serkentsen bennünket ma arra, hogy Istenhez hasonlóan mi is hűek legyünk ígéreteinkhez. Ámen.
Nagy Róbert,
Apa